Ínyenceknek való hokicsemege

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.02.22. 02:25
Címkék
Kiváló színvonalú, remek iramú, példásan sportszerű mérkőzésen az Alba Volán ismét magabiztosan hokizott. Második sikerével a finálé kapujába került, ám a ferencvárosiak elszántságát látva biztos, hogy a harmadik összecsapás is nagy csatát hoz.
A ferencvárosi Kaszala elôl (balra) Stastny többször is elcsente a pakkot
A ferencvárosi Kaszala elôl (balra) Stastny többször is elcsente a pakkot
A ferencvárosi Kaszala elôl (balra) Stastny többször is elcsente a pakkot
A ferencvárosi Kaszala elôl (balra) Stastny többször is elcsente a pakkot
A ferencvárosi Kaszala elôl (balra) Stastny többször is elcsente a pakkot
A ferencvárosi Kaszala elôl (balra) Stastny többször is elcsente a pakkot

Az első pillanattól valóságos csata dúlt a jégen, egymásnak estek a csapatok, és láss csodát, az első harmadban inkább a vendégkapu előtt zajlott a játék. Jánosi mindenhol ott volt, egyszerre három védőt bolondított meg, Hoffmann leste valamennyi gondolatát, a többiek pedig nagyszerűen asszisztáltak, de Budai eszén nem tudtak túljárni. A Volán kontrái életveszélyesek voltak, de a másik kapus, Fedor sem adta meg magát. Ha kellett, anyatigrisként védte a korongot, vagy futballkapus módjára vetődött. Hirtelen nagy tumultus támadt a Ferencváros ketrece előtt, mindenki egy kupacban, estek-keltek a játékosok. Palovcík eszmélt először, és a 14. percben vezetett a Volán! Fél perc sem telt el, jött a válasz, Hoffmann megtalálta a rést a pajzson, ismét egyenlő. Szinte szikrázott a korong, megolvadt a jég a korcsolyák alatt, a feszültség tapintható, a tét óriási volt.

A második játékrész elején a hazaiakon már mutatkoztak a fáradtság első jelei. Fedor kimozdult a kapujából, de nem érte el a korongot, amely tétován továbbcsúszott, egészen Holéczy ütőjéig, onnan pedig irtózatos erővel vágódott a hálóba. Nem sokkal később Palkovics zárt le egy szólót, Fedor nagy lövésre számított, a fehérvári csatár viszont leheletfinom mozdulattal kötényt adott a hazaiak kapusának. Kangyal a kispad előtt állt, kapura lőtt, ő sem gondolta komolyan, hogy ebből gól lesz, pedig az lett! Az állás 1–4, összeomlott a Ferencváros. Vagy mégsem? Ismét sűrűsödtek a zöld-fehér látogatások a vendégkapu előtt, a korong előbb a vason csattant, kisvártatva pedig a hálóban kötött ki. Nem adta fel a Fradi, újra fölpörögtek a játékosok, sorra vezették veszélyes támadásaikat, de Budai megingathatatlan volt.

A záró periódus a taktikázás jegyében telt el, a vendégek kétgólos előnyben az eredmény tartására törekedtek, a házigazdák próbáltak lefaragni a hátrányukból, ám nem jártak sikerrel.

MESTERMÉRLEG

Nagyon sajnálom a srácokat, mert az öt kapott gólból három elkerülhető lett volna. Játékunkkal és küzdeni tudásunkkal, azt hiszem, szorosabb végeredményt érdemeltünk volna. (Szabó István az FTC vezetőedzője)

Győzelmünk boldoggá tesz, és annak is örülök, hogy jobban játszottunk, mint az első meccsen. A párharc még nem ért véget, készülünk a harmadik felvonásra. (Pat Cortina a Volán vezetőedzője)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
2 perce

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
7 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
22 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
22 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
43 perce

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
49 perce

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik