Mindeddig üres volt a svédek keze, a keddi napon azonban két érmet is szereztek – méghozzá két aranyat.

Az elsô svéd mámor: Dahlberg örömében ölbe kapta Anderssont

Az elsô svéd mámor: Dahlberg örömében ölbe kapta Anderssont
Vége a böjtnek
Az 1994-es lillehammeri játékok óta először nyert olimpiai aranyérmet Svédország – mindjárt kettőt is, kevesebb mint fél óra különbséggel: a kedden megrendezett csapatsprintben mind a hölgyeknél, mind a férfiaknál a háromkoronások győztek. A nők viadalát nagyszerű finis zárta, végül az Anna Dahlberg és Lina Andersson alkotta duó diadalmaskodott, megelőzve a világbajnoki címvédő kanadaiakat, illetve a finneket; a kanadaiak eredménye azért is szenzációs, mert Sara Renner a második futása során eltörte a botját, ezért Beckie Scottnak meg kellett feszülnie a végén – de megérte. A férfiaknál is rendkívül szoros volt a befutó, a hajrában sokáig vezető világbajnok norvégok az utolsó métereken bukták el az aranyérmet. „Ennél szebbről nem is álmodhattunk volna. Hihetetlen, hogy két aranyat is nyertünk” – örvendezett az olimpiai rajt előtti éjszakán még lázas beteg Thobias Fredriksson, a korábbi sprintvilágbajnok, aki Björn Lind „segítségével” szerezte meg a legfényesebb medáliát.
Aranyérmes édesanya
Egy nappal azután, hogy Dmitrij Dorofejev révén Oroszország ezüstérmet szerzett férfi 500 méteren, a hölgyek ugyanezen távján még fényesebb medáliának örvendhettek az oroszok, Szvetlana Zsurova ugyanis egész Ázsiát maga mögé utasította – sőt az összes többi résztvevőt is. Zsurova már a kilencvenes évek derekán is a legjobbak között volt, majd miután megszülte kisfiát, abbahagyta a versenyzést. De visszatért, és 34 évesen megnyerte a téli olimpia 500 méteres számát, megelőzve két kínait, Vang Man-lit, valamint a második futamban szenzációsan futó Zsen Hujt. A nap krónikájához tartozik még, hogy két rossz start miatt kizárták a sportág egyik nagyasszonyát, a holland Marianne Timmert, aki Naganóban két számban is (1000 m és 1500 m) aranyérmet szerzett. A holland szurkolók hiába tüntettek, Timmer nem kerülhette el a diszkvalifikálást.
Otto királynő
Akárcsak négy éve Salt Lake Cityben, Torinóban is kisajátították a dobogót a német hölgyek. A győzelmet a 36 esztendős Sylke Otto szerezte meg, megelőzve a naganói játékokon aranyérmes Silke Kraushaart, valamint a feltörekvő Tatjana Huefnert. A keletnémet Steffi Walter-Martin 1988-as bravúrja óta Sylke Otto az első hölgy, aki megvédte olimpiai bajnoki címét.
Kanada gólt kapott!
Harmadik csoportmérkőzésén már gólt is kapott a címvédő kanadai női válogatott – igaz, cserébe lőtt nyolcat a svédeknek. A csoportjukat fölényesen megnyerő, és ezzel elődöntős juharlevelesek közül a 22 éves Gillian Apps – a torontói legenda, Syl Apps unokája – volt a legeredményesebb, egymaga háromszor talált be, de még a harmadik olimpiáján szereplő, a megnyitón a kanadai zászlót büszkén szorongató, 40 esztendős Danielle Goyette is gólt szerzett; érdekesség, hogy a svédek szépítő találatánál éppen rajta változtatott irányt a korong. Halkan jegyezzük meg, hogy a kanadai hölgyek 33 megválaszolatlan gól után kapituláltak Torinóban. A csoport nyeretlen csapatainak meccsén az oroszok könnyedén legyőzték a házigazda olaszokat, jóllehet nem lehetnek felhőtlenül boldogok, mert Olga Permjakova akkorát esett a mérkőzésen, hogy utána hordágyon kellett levinni a jégről. A jelentések szerint nincs nagyobb baja.
Menetel a címvédő
Nagy csatában ugyan, de a második mérkőzését is megnyerte a címvédő brit női válogatott, miután 5–4-re legyőzte Svájcot. A férfiaknál ugyanakkor meglepetést is jegyzőkönyvezhettünk, hiszen az esélyesebbnek tartott német együttes kikapott a házigazda Olaszországtól. A nap egyik, ha nem a legjobb meccsét Svédország és Kanada játszotta, végül 8–7-re győztek az európaiak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







