Nem újság: orosz győzelem

Az, hogy oroszok nyerték meg a (hétfői lapzártánk után véget érő) páros m ű k o r c s o lyázást, nem újság. Hogy éppen melyik duó fut be, az is megjósolható volt, mindig akad olyan kvalitású párosuk, amely toronyként magaslik ki a mezőnyből. Most éppen Tatjana Totmjanyina és Makszim Marinyin: hála nékik az ötkarikás városhistóriában egymás után tizenkettedszer diadalmaskodott orosz egység. Ki jön be mögöttük? – maximum ez volt a kérdés. Végül a kínaiak özönlöttek be, igaz, az ázsiaiak belharca drámaira sikerült. A Salt Lake Cityben bronzot szerző Sen Hszüe, Csao Hung-po kettős vezetett az utolsó négy páros előtt: két-két orosz és kínai volt még hátra. Lement egyegy, és még mindig Csaóék álltak az élen, ekkor siklott jégre Totmjanyina és Marinyin. Maradjunk annyiban: varázsoltak.

Jóllehet a párosra azt mondják, a legkeményebb műfaj, elvégre egy férfi- és egy női gyakorlatot pontoznak, azaz elég csak az egyiknek elrontania egy ugrást, hogy mindkettő teljesítményét lerontsa; nekik szinte nem volt hibás mozdulatuk. Technikára csaknem hetven pontot kaptak – a többieknek jó, ha hatvan jutott. Az új szisztéma szerinti egyéb műfajokban – például korcsolyázási készség, harmónia – mindenre nyolc fölötti értékeket mutatott náluk az eredményjelző, mindenki másnál héttel kezdődtek a számok.

Boldogok lehettek a lelátót megszálló oroszok, az egyik tábort láthatóan teljesen bepörgött, vörös ruhás úr vezényelte, aki egy Chemotoxszal lefújt légy intenzitásával vonaglott a kétszektornyi honfitárs előtt, majd a végén boldogságában a saját sapkáját is a jégre hajította. Nem biztos, hogy az előzőleg nyújtott produkcióból következő izzadtság Marinyinék legkedvesebb ereklyéjévé teszi a fejfedőt – azon sem csodálkoznánk, ha esetleg nem jutott ki poggyászukban a csarnokból, hanem egy szemeteskuka mélyén hagyta el a helyszínt. Egyébiránt a nézők lelkesen hajigálták be a különféle virágcsokrokat és plüssállatokat, más kérdés, hogy nem mindenki született megfelelő hajítóképességekkel, így elég sok ajándék a pálya mellett álló fotósok és önkéntesek fején landolt. A legtöbb efféle ajándékot végül nem az olimpiai bajnokok kapták, hanem az utolsóként jégre lépő Tan Csang és Hao Csang.

Nem véletlenül. A 38. másodpercben Hao – ő volna a fiú, amúgy – egy négyfordulatos Salchowra akarta elhajítani partnernőjét. Eldobta. De úgy, hogy ha kicsit még jobban megnyomja, a légies fruska kirepül a ruhatárba… Így viszont akkorát esett szegényke, hogy még nézni is szörnyű volt. A lábai szétcsúsztak, és bumm, térdre, aztán háttal neki a palánknak. Fájt neki, nagyon fájt, s a zene ugyan ment tovább, ők azonban nem. A főbíró gyorsan leintette a muzsikát, miközben a fiú a palánkhoz tolta sérült partnerét. Röpke tanácskozást és némi kezelést követően – a szabályok szerint két percük van a versenyzőknek, hogy jelezzék, tudják folytatni – Csangék viszszamentek a jégre, a zenét mindazonáltal elölről indították (a CD-lejátszás hátrányai, bezzeg a régi recsegős-szalagtekerős időszakban…), ők pedig egy ideig zavartan csúszkáltak, végül az edzőjük intésére bekapcsolódtak a megfelelő pillanatban. És attól fogva, bár Tan Csang láthatóan szenvedett, hibátlanul végigcsinálták a gyakorlatot. A közönség felállva tombolt, a bírók meghatódtak, és végül kihozták őket másodiknak. Mondhatni tehát, az a félresikerült
dobás végül dobott a gyakorlaton…