Dicsőség és katasztrófa

Időnként a közhelyeket is át kell értékelni. Mindig hevesen bólogattunk, amikor azt hallottuk, hogy jó Ferencváros nélkül nincs jó magyar futballválogatott, és nem létezhet jó bajnokság sem – most pedig itt áll egy legatyásodott, értékeitől megfosztott Fradi, amelyet a kiesés fenyeget, és enyhén szólva sem meghatározó csapata a Borsodi Ligának. Ha igaz az, hogy az FTC a záloga az egész sportág minőségi létének, akkor ebből az következne, hogy ha megesik vele az, ami története során még soha, azaz elköszönne az élvonaltól, a magyar labdarúgásban azonnal be kellene zárni az egész boltot.
Erkölcs, Erő, egyetértés már nem jelent semmit

Ez így nagy ostobaság.
A gond alighanem az, hogy az idézett közhelyet akkor fogalmazták meg, amikor a Fradi, a fradizmus még létező élet- és gondolkodásforma volt Magyar-országon. Amikor történhetett bármi, szétszedhette a csapatot a politika szeszélye, megfoszthatta nevétől és színeitől is, sodródhatott később a kiesés szélére, a tömegek mögötte álltak, és az FTC országos ügynek számított.
A Fradit övezhette bármi, csak közömbösség nem.

Évszázados története során valóságos kultúrkinccsé vált, erős közösségi erőt nyújtott, és a klubcímerben szereplő három E, az „Erkölcs, Erő, Egyetértés” tekintélyes morális tartalommal bíró háromparan-csolat volt. A mai magyar futball nem azért vérzik ezernyi sebből, mert a Ferencváros visszaesett, ráadásul a Fradi lényegében nem csupán visszaesett, hanem elvesztette eredeti jelentését is.

Nincs erkölcs, nincs erő és nincs egyetértés, s mindezt tetézi az okozatok egyike: a klubot egyre érezhetőbben lengi körül a közömbösség. Elég csak ránézni az üresen tátongó lelátókra; manapság jószerével annyian sem szurkolnak a csapatnak, mint ahányan korábban a tartalékok meccseire voltak kíváncsiak, és ez nem csupán annak tudható be, hogy a csapat az alsó régióba tartozik. Huszonegy esztendeje is ott tanyázott, a tapasztalatlan, zömmel a friss ifjúsági Európa-bajnok válogatottból összerakott Ferencvárost akkor is meglegyintette a kiesés szele, ám a szurkolók mégis megtöltötték a stadiont, mert magukénak érezték és segíteni akarták a nehéz helyzetbe sodródó csapatot és klubot.
A Fradit.

Mert az egyenlő volt velük.
Ma ott tartunk, hogy nem az azonosulási vágy, hanem a vágy tárgya lett semmivé. Az üzleti és politikai szempontok előbb csak betolakodtak az érzelmi identitás elé, majd el is söpörték azt az útból. A Ferencváros sokak szemében kezdett egyenlő lenni a kriminalitással. Hajlamosak vagyunk a Bajnokok Ligája-szerepléstől (1995) számítani a csapat zuhanásának a kezdetét, pedig az úgynevezett kettes szektor már korábban jelentős befolyásra tett szert, és rettegett hellyé züllesztette az Üllői utat. Nem is annyira a lelátókat: már-már életveszélyes volt megközelíteni az öltözőfolyosót, kész csoda, hogy a soros ellenfelek kijutottak a pályára, olyan hangulat várta őket ott… Ha a klub alkalmazottjait valaki megkérdezte, kik ezek az alakok, válasz nemigen érkezett, legfeljebb annyit mondtak, komor arccal, hogy tanácsosabb ezt nem firtatni. A Bajnokok Ligája azonban mégis mérföldkő a klub történetében, mert akkor áramlott először nagy összeg a pénztárba, ám a pénz egyesek szerint panama áldozata lett, az egyszerűbb magyarázat szerint viszont pusztán annyit történt, hogy pillanatok alatt felélték a szakosztályok. Aligha tett siker ennyire látványosan tönkre egy klubot, mint a BL-szereplés a Ferencvárost, a klub kisajátítására és kizsákmányolására ugyanis ekkor érett meg igazán az idő. Megjelentek a remek kapcsolatokat ápoló menedzserek, a szurkolók nevében fellépő kettes szektor tagjai kamatoztatták a befolyásukat, és hihetetlen történetekről lehetett hallani. Csupán egyetlen gyöngyszem közülük: az egyik élelmes üzletember fillérekért eladatta Hajnal Tamást és Szollár Krisztiánt a Vácnak, akikre csodák csodájára néhány nap múlva vevő lett a német Schalke…

Egy évvel a nagy (BL-)pénz elkönyvelése után már fojtogató anyagi gondokról érkeztek a hírek, a lelátókon tombolt a terror, a és hamarosan megjelent a politika is, amely ugyancsak nem növelte a Fradi erkölcsi hitelét. Torgyán József, a kisgazdák vezére lett az elnök, és bár a kasszát átmenetileg rendbe tette – Szabadi Béla alelnök pedig még most is a jogerős ítéletére vár –, a fradizmus erjedését nem tudta megállítani, sőt…

A klub gazdátlan lett és ágrólszakadt

A Ferencváros olyanná vált, mint a szocialista tulajdon: mindenkié, de gazdátlan és ágrólszakadt. Igényt tartott rá a nemes eszmék mögé bújó, de az erőszakra építő huliganizmus, a szavazók bűvöletében élő politika, a konc maradékára ácsingózó haszonlesés, és közben tökéletesen jelentéktelen lett maga a Fradi, a klub, a csapat, a futball, a játék és az igazi szurkoló.

Ez a közeg nem tudott élni az utolsó nagy lehetőségével sem.
A morálisan és gazdaságilag is lezüllesztett klub egy idő után terhessé vált a politika számára, de az üzlet még látott benne némi fantáziát. Várszegi Gábort azonban nem fogadta be ez a miliő, nem tudta neki megbocsátani, hogy az örök rivális MTK tulajdonosaként karolta fel a klubot, több szempontból is idegennek tekintették, és lényegében elüldözték az Üllői útról. Nem számított az ő támogatásával megteremtett anyagi biztonság; az üzletember orrára akkor csapták rá az ajtót véglegesen, amikor 2003. május 30-án, az aranyérem elvesztése után (a DVSC ellen 0–0-t játszottak a zöld-fehérek) a stadionban ismét tort ülhetett az erőszak. A tehetetlenségi nyomaték egy ideig még vitte előre a csapatot, a következő évben megint felállhatott a dobogó legfelső fokára, de a csőd már akkor előrevetítette az árnyékát, és be is következett az összeomlás. Tulajdonos nélkül, a helyzet kezelésére képtelen elnök bedőlt minden ígéretnek – a Celladam-történet örökre feledhetetlen marad –, és közben a Ferencváros egésze rohamos sebességgel süllyedt egyre mélyebbre, és ma már csak a távoli emlékekben él az, hogy fellépése az ország bármelyik pontján népünnepélylyel ért fel.

Most tehát nemcsak pénzzel kellene életet lehelni a klubba, hanem a Fradi mítoszát is muszáj lenne feltámasztani.
Talán furcsán hangzik, de az utóbbi lesz sokkal nehezebb. Ugyanakkor másként sohasem nyeri vissza igazságát a korábban idézett közhely, hogy márpedig egy igazi és jó Fradi nélkül valóban szegényebb a magyar sport, és benne a magyar futball is.

KÖVETKEZIK: Koldusszegény szakosztályok

---- C ---- &