FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Félidei értékelés a bajnokságról
Adatbank: Bp. Vasas
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Pintér Attila dühöngött

Mikró István
Waltner Róbert (pirosban) ôrzésére különös figyelmet fordítottak a BKV Elôre védôi

Mikró István
Waltner Róbert (pirosban) ôrzésére különös figyelmet fordítottak a BKV Elôre védôi
Az NSO ajánlja:
Azóta egy hét telt el, s akik látták a szombat délelőtti BKV Előre elleni összecsapást, újra csak elmondhatták ugyanazt, amit Várady Béla megállapított. Pedig a Vasas legutóbbi elsősége idején is Hegedűs játszott centerhalfot csakúgy, mint most, igaz, azt Bélának hívták, a mostanit pedig Gyulának. De nem csak ez a különbség az 1977-es és a 2006-os angyalföldi alakulat között. Annak idején túlzás nélkül nyolc piros-kék fiú lőtte felváltva a gólokat, a Kovács István, Izsó Ignác, Váradi Béla csatársor, mögöttük a Gass István, Müller Sándor, Zombori Sándor középpályássorral, a védő Török Péter, vagy Komjáti András is gólveszélyes labdarúgó volt.
A szombaton látott Vasasban jóval szerényebb a kínálat: elöl egy szem csatárként Waltner Róbert próbált túljárni a védők eszén (két ziccer, két oldalhálóba lőtt labda…), s mellé a sokat mozgó Bárányos Zsolt, no meg az egyre lendületesebb Lázok János zárkózott fel. Nem csoda, hogy az angyalföldiek az edzőmérkőzéseken visszafogottan lődözik a gólokat, a Pintér Attila által elképzelt taktika még tökéletesítésre, csiszolásra szorul. Apró előrelépés, hogy a Paks elleni vereség után a BKV Előre ellen döntetlent ért el a Vasas. Nem volt különösebben látványos a meccs, a két csapat tagjai kiegyenlített küzdelmet vívtak egymással.
A piros-kék szurkolók megint csak azzal vigasztalták magukat, hogy nem most kell parádézni, hanem a bajnoki rajton. S igaz, ami igaz, Győrben gyaníthatóan más összeállításban lép pályára a tabella 14. helyén szerénykedő gárda, hiszen most is voltak hiányzók bőven. Vancsa Miklós ügyvezető a találkozó végén elmondta: elképzelhető, hogy lesznek még változások a játékoskeretben.
Jöhetnek is – mehetnek is.
A meccs hiányzója
- Adem Kapicra már nagyon kíváncsiak a Vasas-szurkolók, ám a szlovén válogatott játékos csak a hét végére érkezik vissza családjával együtt Izraelből. Várhatóan a jövő héten mutatkozik be a piros-kékeknél.
- Támadott a Vasas, ám Majoros Árpád riadtan lehúzta a fejét és hibázott, így az Előre védői mentettek és jöhetett a kontra Pintér Attila hatalmasat üvöltve magához rendelte Majorost. Amit ő kapott…
- Jámbor János, a Vasas tulajdonosa a szurkolók közt állva figyelte a meccset. Pedig bármikor az asztalra csaphatna, mondván: az ő pénzéből éledt újjá a Vasas, itt az idő, hogy visszakapjon valamit ebből.
Rozsnyai u. 300 néző. V: Balpataki
VASAS: Németh G. – Molnár Z., Hegedűs Gy., Tóth A., Balog Zs. – Janjics, Zováth – Lázok (Majoros), Bárányos, Völgyi (Lázok) – Waltner
BKV: Szerovay – Varga A. (Molnár A.,), Kiss A., Sidó, Nemecsek – Busa (Vass L.), Kovács A., Galántai, Csépe – Sándor I. (Hajdú M.), Matondo (Béres Z.).
G: Lázok, ill. Sidó
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik