FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Adatbank: Újpest
Félidei értékelés a bajnokságról
Őszi szezon: játékosrangsor
Őszi szezon: posztonkénti rangsor
Körkérdés: a szakma Fradi-aranyat tippel
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Inkább egy turnéhoz hasonlít

Tóth Norbert úgy véli, hasznos lesz számukra a belgiumi felkészülés

Tóth Norbert úgy véli, hasznos lesz számukra a belgiumi felkészülés
„Nem pihenni érkeztünk Antwerpenbe – mondta Mészöly Géza. – A játékosok most kapják majd a legnagyobb terhelést, ez lesz a felkészülés legfontosabb időszaka. Többek között azért jöttünk el, hogy végre füves pályákon futballozhassunk, eddig ugyanis csak műanyag borítású pályán léphettünk fel. Három nehéz mérkőzés is szerepel a programban. Az elsőn mindenki egy félidőt játszik majd, a másodikon a hatvanadik perc környékén jönnek a cserék, a harmadik találkozóval kapcsolatban pedig majd a helyszínen döntünk arról, ki és mennyit legyen a pályán. Huszonkét labdarúgó van a keretben, mindenki másfél mérkőzésnyi terhelést kap majd, amit mindenkinek ki kell bírnia, már csak azért is, mert igaz az a régi mondás, hogy a meccs a legjobb edzés. Nehéz ellenfelekkel mérkőzünk, és minden bizonnyal hasznunkra lesz majd a túra.”
Az NSO ajánlja:
„Kíváncsi vagyok, mi vár ránk az elkövetkező napokban – mondta az Újpest egyik legjobb labdarúgója. – Örülök, hogy végre füves pályákon játszhatunk, ez mindenképpen szükséges a jó felkészüléshez. Magam még sosem voltam olyan helyzetben, hogy három nap alatt három meccset játsszak, ezért elképzelhető, hogy az utolsó találkozóra már nem leszünk frissek. Nekem mint csapatkapitánynak egy ilyen utazás alkalmával ugyanaz a feladatom, mint amikor itthon vagyunk, példát kell mutatnom a foglalkozásokon és a mérkőzéseken is a többieknek, főleg a fiataloknak. Egyébként szerintem ez nem is igazi edzőtábor, sokkal inkább többmecscses turné, de biztos vagyok benne, hogy hasznos lesz.”
A lila-fehérek nemcsak játszanak meccset, hanem néztek is: szombat este a küldöttség megtekintette az Beerschot–Waregem találkozót.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








