Újra csak játszottak a tűzzel

BERECZKY ATTILA, IHÁSZ ISTVÁNBERECZKY ATTILA, IHÁSZ ISTVÁN
2006.02.03. 02:39
Címkék
Most már kétségtelen, a DVSC játszik a tűzzel. Múlt szerdán a Dunaferr elleni debreceni rangadón ötgólos hátrányból állt talpra a hajdúsági csapat a második féildő közepén. Szombaton Kiskunhalason hét góllal is vezetett az ellenfél, mégis viszonylag simán nyertek a debreceniek, köszönhetően a remek második félidei produkciónak.
Csütörtökön a Fáy utcában is a Vasasnak állt a zászló az első félidőben. A koncentráltan védekező, remek támadásokat vezető angyalföldiek állva hagyták ellenfelüket a szünet előtt, a pályán egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült. Tomori Zsuzsa és Szvetlana Moszkovaja remekelt, s a 23. percben hat góllal, 12–6-ra vezettek a piros-kékek, s bizony ebben a szakaszban semmi jel nem utalt arra, hogy fordítani tudna a Debrecen.

A második félidő elejétől azonban – immáron sokadszor – teljesen más DVSC-t láthattunk. Kőkemény lett a vendégek védekezése, a kapuban pedig az ukrán válogatott Tatjana Vorozscova lehúzta a rolót. Igaz a Loki támadójátéka még ekkor is akadozott, ám tíz perc alatt is egyenlítettek a hajdúságiak. Az ekkor már csak küszködő Vasas a második játékrész 15. percében szerezte meg a szünet utáni első találatát, ekkor azonban az angyalföldiek lélekben talán már feladták a meccset. A hajrában is a DVSC tartotta a kezében a játék irányítását, így Bíró Imre tanítványai nyolc nap alatt harmadszor is tetemes hátrányból fordítva szerezték meg a két pontot. Újra játszottak a tűzzel, de ezúttal sem égették meg magukat.

Mestermérleg
Mocsai Lajos:
– Ellentétes félidőket produkáltunk, a második játékrészben mutatott teljesítményünk számomra érthetetlen. Amíg a játék dinamikáját, kreativitását tartani tudtuk, uraltuk a mérkőzést, amikor nem, az ellenkezője történt. Csapatom fizikailag is felőrlődött. Az első játékrész mutatta meg, hogy milyen irányban kell tovább haladnunk.

A DVSC csapatkapitánya, Kereki Edina remekelt a Vasas ellen
A DVSC csapatkapitánya, Kereki Edina remekelt a Vasas ellen
FOTó: czagány balázs
A DVSC csapatkapitánya, Kereki Edina remekelt a Vasas ellen
Bíró Imre: – Roppant gyenge kezdés után a szünet után nagyot javultunk. Küzdelmes mérkőzésen szereztük meg a számunkra fontos két pontot – bölcsebbet most nem tudok mondani…

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása

Fordulóról fordulóra 2005–06

Bajnoki adatbank

A női NB I bajnokcsapatai

Bajnokságok, kupák, vb, Eb, olimpia

Kézilabda-lexikon

SztárChat rovatunk vendégei voltak

Kézilabda-fórumaink
Legfrissebb hírek

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
8 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
13 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
13 perce

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
13 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
16 perce

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
18 perce

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Egyéb egyéni
27 perce

A jubileuma után már gólt is szerzett Theodorosz Zagorakisz – Az első 100-szorosok, 18. rész

Képes Sport
32 perce
Ezek is érdekelhetik