Formagyakorlat a cívisvárosban

Kalucza Norbert decemberben az 51 kilós bajnoki döntőben máig vitatott meccsen legyőzte a vb-ezüstérmes Bedák Pált. Pimpa azóta visszafogyott 48 kilóba, a súlycsoport válogatottja, Oltványi Dávid pedig eggyel feljebb ment, továbbá itt sincs Debrecenben, így aztán a hajdúsági Kalucza lett legfőbb légsúlyú reménységünk. Hatalmas hangzavarban, mindent elsöprő buzdítás mellett meg is nyerte a szíriai el-Maszri elleni negyeddöntőjét, így mindenki elégedett lehet, aki őt várja a Bocskai-emlékverseny dobogójának tetejére.

Ettől még nem ártott volna a meccs első két menetét is komolyan meghajtania, mint ahogyan az 54 kilós Bedák Zsolt és az 57 kilós Varga Miklós sem lehet büszke arra, amit a mérkőzések elején produkált, a ragyogó finis az országhatárokon túl már nem biztos, hogy elég a fordításra. Rossz példát láttunk már erre eleget a közelmúlt világ- és Európa-bajnokságain. És akkor arról már szó se essék, hogy az összeszedett produkcióval előrukkoló Dudás Tibor (60 kg) már nem először mutatja ki minősíthetetlen módon felháborodását – most éppen a közönség füttyszavára reagálva…

Vegyenek példát Bedák Pálról (48 kg), Káté Gyuláról (64 kg) vagy éppen Szili Istvánról (69 kg), akik egyaránt ellentmondást nem tűrő, az első másodperctől az utolsóig domináns, közönségkedvenc bunyóval nyomatékosították az ellenfélben, hogy ki az úr a háznál.

Másfél évvel az olimpia után, az idei – júliusban Európa-bajnokságot felvonultató – szezon legelején válogatottjaink egyfelől idény eleji, másrészt kifejezetten biztató formát mutattak. Az ilyesmi természetes ilyenkor, februárban. Az egyetlen Nagy Andrást leszámítva, valamennyien ott toporognak az éremcsatákban.
Más kérdés, hogy a formaidőzítés vélhetően 2006-ban sem elsősorban a Bocskai-emlékversenyen a legfontosabb, de azért most sem árt, ha némi önbizalmat nyernek a bunyósok a későbbiekre.

Ruszkik, vissza?
Az örmény bíró CCCP feliratú, hófehér, szovjet címeres melegítőben feszít a szorító mellett – elvben tehát azon sem kellene meglepődnünk, ha német kollégája a másik, minden ízében rokon totalitárius rendszer jelképeivel felelne rá a hét végén. Illetve: dehogynem kellene. Arrafelé már rég észhez tértek – mert észhez térítették őket.