MLSZ-elnök kerestetik

2006.02.01. 01:31
Címkék
Amint azt lapunk január 17-ei számában az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor már nyilatkozta, azt most azt MTI érdeklődésére is megerősítette: a magyar futballban dolgozók egységes akarata ellenére sem vállalja el az MLSZ vezetését. A bankvezér közleménye szerint az OTP Bank, valamint bel- és külföldi leányvállalatainak és további terjeszkedésének irányítása olyan intenzív munkát követel tőle, ami nem teszi lehetővé számára a felelős szerepvállalást a hazai futballban. Csányi Sándor szerint az MLSZ megújításának következetes és hatékony végrehajtása teljes embert kíván. „Továbbra is hiszek a sportág nevelő erejében, ezért az OTP-Mol Bozsik Labdarúgó-akadémia utánpótlás-nevelési programját személyemben és intézményesen változatlanul támogatom. Mélyen egyetértek Kofi Annannal, az ENSZ főtitkárával, aki a közelmúltban Davosban, a világgazdasági fórumon úgy fogalmazott, hogy a sport hatékony eszköze lehet a megértés, a tolerancia és a béke terjesztésének. Ezzel a gondolattal kívánok erőt és elszántságot az MLSZ vezetőinek, a sportág szakembereinek, hogy képesek legyenek végigvinni a labdarúgás megújítását és visszahozni a magyar futball régi rangját. A személyem iránti bizalmat természetesen ezúton is megköszönöm. A Magyar Labdarúgó-szövetségben a sportág rendbetételéért a közelmúltban elindított folyamatot nemcsak a magyar futball elkötelezettjeként, hanem ez esetben a személyes érintettség okán is figyelemmel kísérem. Tekintettel arra, hogy jelentős publicitást kapott esetleges jelölésem az MLSZ elnöki tisztére, kötelességemnek érzem, hogy döntésemről közvetlenül tájékoztassam a nyilvánosságot.”

A helyzet változatlan – az MLSZ élére elnök kerestetik.
Legfrissebb hírek

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
26 perce

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
39 perce

Neymar: Egészséges vagyok és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
49 perce

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
1 órája

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
1 órája

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik