Eddig cserélgették a kupát

K. Zs.K. Zs.
2006.02.01. 01:31
Címkék
Elkél az égi segítség Pauletának
Elkél az égi segítség Pauletának
Elkél az égi segítség Pauletának
Elkél az égi segítség Pauletának
Elkél az égi segítség Pauletának
Elkél az égi segítség Pauletának

A legutóbbi három kiírás nyertese, a Paris Saint-Germain és a címvédő Auxerre szerda esti csatája ékesíti a Francia Kupa tizenhatoddöntőjét, amely néhány alsóbb osztályú csapat mérkőzéseivel már a hét végén megkezdődött.

A két főszereplő kupabeli közelmúltja meglehetősen bonyolult: mint jeleztük, tavaly az Auxerre hódította el a trófeát, egy évvel korábban a PSG, azelőtt pedig megint csak az Auxerre, méghozzá úgy, hogy a fináléban a fővárosiakat győzte le (2–1). Váratlan fordulatnak semmiképpen sem nevezhető, hogy a két klub az előző kiírásban is összeakadt, a kupát később a magasba emelő Auxerre 3–2-re nyerte meg a márciusi nyolcaddöntőt. Jacques Santini emberei számára a végső siker szempontjából is jó előjel lenne, ha szerda este ők ünnepelnének.

A sérült Jérome Rothen, valamint az eltiltott Vikash Dhorasoo és Modeste Mbami távolléte érzékenyen érinti majd a párizsiakat, ellenben megnyugvást kelt, hogy a térdét fájlaló, több edzést kihagyó Pedro Pauleta ott lehet a Parc des Princes gyepén. A portugál jelenléte szinte garancia a gólra: 14 találatával ő vezeti a Ligue 1 góllövőlistáját – igaz, az Auxerre kötelékét erősítő Peguy Luyindula meg a második kilenccel.

A nagycsapatok közül a bajnok Lyon az AC Ajaccio vendége lesz, a Monaco a forduló „Hüvelyk Matyijához”, az ötödik ligás Colmarhoz utazik, míg a Marseille Huszti Szabolcs klubját, az élvonalban sereghajtó Metzet fogadja a szerdai játéknapon.

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek egy török újságírót, mert átigazolási pletykáról írt

Minden más foci
21 perce

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
46 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
1 órája

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
1 órája

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
2 órája