Lőw Zsolt Prágába tart

K. I.K. I.
2006.01.31. 00:32
Címkék
Amint arról korábban hírt adtunk, Lőw Zsolt klubot váltana, elhagyná a német második ligás Hansa Rostockot: a futballista kevés játéklehetőséget kap, ezért döntött a távozás mellett. Korábban szóba került, hogy előző klubja, az Energie Cottbus szívesen visszavásárolná a játékost, ám végül nem tudtak megegyezni a klubok. Az Energie vezetőit az bosszantotta leginkább, hogy a nyáron ingyen ment el tőlük a játékos, a jelenlegi csapata viszont nagy összeget kért a labdarúgóért. A cseh Slavia Praha elöljáróinak viszont sikerült megállapodniuk a Rostock illetékeseivel, így Lőw Zsolt – ha sikerül neki is megegyeznie a prágaiakkal – hamarosan valóban csapatot válthat.
„Túl vagyok már a próbajátékon és az orvosi vizsgálatokon is – mondta a 18-szoros válogatott futballista. – Megállapodásról azonban egyelőre nem beszélhetünk, néhány fontos részletet ugyanis még tisztáznunk kell. A Slavia vezetői jelezték, szeretnének nevezni az UEFA-kupa tavaszi küzdelmeire, így kedden mindenképpen eldől a sorsom, hiszen véget ér a nemzetközi átigazolási időszak. Azt is megbeszéltük, hogy csak fél évre írok alá, s ha minden a tervek szerint alakul majd, akkor nyáron visszatérünk az esetleges folytatásra. Ha nem sikerül megegyezni a csehekkel, akkor Rostockban maradok.”A cseh bajnokságban harmadik helyen álló együttes hétfőn már szerződtetett egy magyar labdarúgót: az ősszel Pápán szereplő Hercegfalvi Zoltán fél évre, kölcsönbe került a Slaviához.„Egy hetet töltöttem a prágaiaknál, edzéseken és mérkőzéseken is teszteltek – mondta a háromszoros válogatott játékos. – Ezt követően sikerült megegyeznem a klub vezetőivel, és fél évet biztosan itt töltök majd, de abban állapodtunk meg, ha megfelel a teljesítményem, akkor a nyáron újra tárgyalunk, és megtarthat a klub. Karel Jarolim, a csapat edzője éreztette velem, hogy szívesen lát a keretben és számít rám a bajnokságban és az UEFA-kupában is. Bízom benne, hogy sikeres időszak áll előttem.”
Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
6 perce

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
12 perce

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
19 perce

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
20 perce

Superliga: Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
26 perce

A ráadásban darálta be az Altachot, másodszor lett Osztrák Kupa-győztes a LASK

Minden más foci
38 perce

A Tatabánya nyert, és bejutott a döntőbe a kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
49 perce

A férfiak egy-egy győzelemmel és döntetlennel a bennmaradás küszöbén a fallabdacsapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik