Három ajánlat Füzi Ákosnak

K. I.K. I.
2006.01.11. 01:51
Címkék
Hazatérését tervezi Füzi Ákos, aki az őszi szezont az osztrák Admira Wacker együttesénél töltötte. A tizenkétszeres válogatott futballistának nem sikerült túl fényesen az elmúlt fél éve: csapata utolsó a bajnokságban, és a játékosoknak, köztük neki is, jelentős összeggel tartozik a klub. Füzi Ákos balszerencsés labdarúgó, hiszen korábban az MTK-tól sem kapta meg a jogos járandóságát… A ballábas védő most el akarja hagyni Ausztriát, de hogy végül is hol köt ki, még nem tudja. "Magyarországról három csapat, az Újpest, a Sopron és a Debrecen is megkeresett – mondta a futballista. – Persze, ott még nem tartunk, hogy szerződéstervezetet tettek volna elém. Egyébként most a jelenlegi szerződésem felbontásán fáradozom. Amikor az Admirához igazoltam, abban reménykedtem, hogy rendezett körülmények közé kerülök, ehhez képest nem kapom meg a fizetésemet, ráadásul a csapat utolsó. Most azon dolgozom, hogy a klub vezetői közös megegyezéssel szüntessék meg a megállapodásunkat. Ha ez nem sikerül, akkor fel kell jelentenem az egyesületet, igaz, jogi végzettségem van, de nem ilyen ügyekben szeretném használni. Ha minden jól alakul, akkor a jövő héten már szabad leszek, és eldöntöm, hogy hol folytatom a pályafutásomat."

Füzi Ákosnak az ősszel súlyos sérülése is volt, elszakadt a térdszalagja, ez azonban már nem hátráltatja a felkészülését, a műtét után teljesen rendbe jött az ízülete, felépülése óta már bajnoki és kupamérkőzéseket is játszott.
Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
9 perce

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
15 perce

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
22 perce

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
23 perce

Superliga: Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
28 perce

A ráadásban darálta be az Altachot, másodszor lett Osztrák Kupa-győztes a LASK

Minden más foci
41 perce

A Tatabánya nyert, és bejutott a döntőbe a kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
51 perce

A férfiak egy-egy győzelemmel és döntetlennel a bennmaradás küszöbén a fallabdacsapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik