Lehengerlő lőgyakorlatok

K. GY., K. T., M. CS.K. GY., K. T., M. CS.
Vágólapra másolva!
2006.01.09. 01:45
Címkék
Mindhárom magyar csapat győzelemmel kezdte a párharcát az EHF-kupában és a KEK-ben a 16 közé jutásért.
Hornyák Ágnest meggyötörték a szerbek, ám négyszer is a Nis kapujába talált
Hornyák Ágnest meggyötörték a szerbek, ám négyszer is a Nis kapujába talált
Farkas József
Hornyák Ágnest meggyötörték a szerbek, ám négyszer is a Nis kapujába talált
Hornyák Ágnest meggyötörték a szerbek, ám négyszer is a Nis kapujába talált
Hornyák Ágnest meggyötörték a szerbek, ám négyszer is a Nis kapujába talált
Farkas József
Hornyák Ágnest meggyötörték a szerbek, ám négyszer is a Nis kapujába talált

A váciak a KEK-ben úgy verték meg (32–26) a szerb Nist, hogy a mérkőzés folyamán többször tíz góllal is vezettek. A szemlátomást meglepett vendégek edzője a lefújást követően a látottak alapján kedvezőnek ítélte a végeredményt, szerinte javuló teljesítménnyel behozhatják a záró percekben csökkenő hátrányukat.
Ehhez remélhetően Majoros Gusztáv edző együttesének is lesz néhány szava. A tréner a mérkőzést felvételről is megnézte, majd kiemelte, hogy a négy szerb és egy ukrán válogatottat felvonultató ellenfelet azzal sikerült meglepniük, hogy saját taktikáját fordították ellene. A váciak sokáig a Nis által tervezett gyors ellenakciókkal operáltak. Ez – a kitűnő védekezésnek hála – sokáig sikeres volt, ám a hajrában már inkább a hibák domináltak. Így például az, hogy az eredménytelen támadásbefejezések után a vendégek roboghattak, és gólokat lőhettek.

A DVSC pompás játékkal nyert az EHF-kupában a norvég Bergen ellen (31–19), s gyakorlatilag már a 16 között érezheti magát. Bíró Imre csapatában nem akadt gyenge pont. Érthető, hogy a skandinávok mestere, Lars Riis Ellingsen a meccs után lefutottnak tekintette a párharcot, mondván: "Ekkora hátrányt egy ilyen jó csapat ellen lehetetlenség ledolgozni."

Bíró Imre természetesen óva intette tanítványait az elbizakodottságtól, hiszen ismeri a norvég kézilabda értékeit. Ugyanakkor az sem lebecsülendő, hogy a viszszavágón nem kell tartani az északi fanatikusoktól, hiszen a tucatnyi bergeni szurkoló megsemmisülten távozott a Hódos-csarnok poklából. Pedig Magyarországra érkezésükkor még nevetve és optimistán újságolták, hogy hoztak egy dobot, hadd legyen kupahangulat…


Németh Helga optimista

Az EHF-kupában a portugál bajnok, Madeira fölényes, 46–26-os legyőzésével az FTC-Klub Petrol kézilabdázói teljesítették edzőjük, Németh András még a kezdő sípszó előtt megfogalmazott várakozását: ,,A lányok nagyon könnyűvé tehetik maguknak a visszavágót" – mondta. Ám nem mindenki örülhetett felhőtlenül a sikernek: Németh Helga az első félidő vége felé súlyos sérülést szenvedett. ,,Már az öltözőben, amikor először megvizsgáltam Helgát, sejteni lehetett, hogy nagy a baj. A játékos jobb térdében elszakadt az első keresztszalag, és leszakadt a porc is" – tájékoztatott dr. Pavlik Attila, az FTC csapatorvosa.

,,Hosszú pályafutásom során sajnos volt már alkalmam átélni súlyos sérüléseket, a bal térdemet is többször műtötték – mondta Németh Helga. – Amikor leérkeztem a földre, és megéreztem a roppanást, tudtam, mi lehet a baj. Azt is tudom, milyen sokat számít, miként viszonyulok lelkileg a felépüléshez. Régen nagyon kétségbe tudtam esni, az elmúlt éjjel is sok minden megfordult a fejemben, de most már csak arra gondolok, hogyan lehetnék minél előbb harcra kész. Mindenképpen folytatni akarom a pályafutásomat, de ha netán a következő vizsgálatok azt mutatnák, erre nincs lehetőségem, akkor tudomásul veszem a döntést, és úgy állok a jövőmhöz."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik