Elborult agyú focisták, felborított bírók

Mérkőzés nem csak azért szakadhat félbe, mert egy kissé izgága néző vagy a színes lappal szembesülő futballista csárdást járna a derék sporttárs pocakján. A mögöttünk hagyott évben, például, előfordult az Ikarus–Duna SK meccsen, hogy a játékvezető egy komplett piros ultit osztott ki a hazai csapatnak, amely hat főre fogyatkozva már nemigen lehetett partiképes. Még ezt a létszámot is megirigyelték a lakócsaiak, akik előbb Szulokon nem vállalták a mérkőzést létszámhiány miatt, majd a hazai találkozójukra is csak a vendég Mezőcsokonya állt ki. Magyarszecsődön volt meccs, ám a nagykölkediek a szünetben 1–3-nál hazaindultak, vélhetően ment az utolsó busz. Mogyoródon előre megfontolt szándékkal egy kutyakiállítás, Jászalsószentgyörgyön pedig a hirtelen megáradó Zagyva folyó tette semmissé az aznapra rendelt bajnokit.

Volt ugyanakkor másik véglet is: a Vámosszabadi–Töltéstava derbit a hat kiállítás miatt 107 perc után fújták le, így mégsem a Kispest–MTK és Saskőy Szabolcs az idei csúcstartó.

No de most már lássuk cikkünk velejét, a bíróveréseket! A 2005-ös esztendőben a megyei bajnokságokban harmincnyolc alkalommal sikerült rábírni – nevelő célzatú jobbhorgokkal, veselerúgásokkal és féltéglákkal – a játékvezetőket tevékenységük szüneteltetésére. Nógrád megyében kilenc, Budapesten és Vasban négy-négy, Somogyban, Szabolcsban és Hevesben három-három, Komáromban, Hajdúban, Győr-Sopronban és Borsodban kettő-kettő, míg Pest megyében, Tolnában, Csongrádban és Bácsban egy-egy meccs szakadt félbe. Fájdalom, a helyszűke lehetetlenné teszi valamennyi eset felsorolását, úgyhogy igyekeztünk a minőségre menni, és a legrafináltabb megoldásokból szemezgetünk.

Óvári Lászlónak mindenképpen jár az elismerés. A herédi kapus volt az első a múlt évben, aki hadat üzent a bírónak. A csata a lovagkor szellemében folyt le, és mindenféle barbarizmust nélkülözött: a kapus a neheztelését igen finoman, angyali lélekkel fejezte ki, amikor rálépett a játék vezetőjének a lábára, és a legjobban ő maga csodálkozott, hogy a fanfárok nem szólaltak meg.

Egy nappal később, a Nyergesújfalu–Tokod rangadón azonban végre kóstolót kaptunk a magyar virtusból, amikor Aubéli Roland elégtételt vett élete minden sérelméért, és melankolikus dallamokat dúdolva lefejelte a bírót, majd könnyes szemmel bánkódva, gyomron rúgta a partjelzőt. Ám mielőtt sírásra görbülő szájjal a másik asszisztenst a tizenegyesponton eltemette és meggyászolta volna, a zászlós ember elszaladt.

Szarvaskenden is volt futás, mindhiába: a bírót könnyedén utolérték. Vélhetően a szó szoros értelmében vett csapatról van szó, amelyben óriási az egység, így aztán a mindenki egyért, egy mindenkiért szellemében az alsóberki d'artagnanok testületileg agyalták meg a sporit.

Encsen viszont az egyik néző okozta a bajt: az urat nyilván idegesítette, hogy Sajószentpéter együttese éppen veri a hazai kedvenceket, így hát szinte muszájból a vendégkapuson vett elégtételt, taszajtott rajta egy jókorát. Ez csak egy embert zavart: nem, nem a kapust, hanem a bírót. Hiába könyörgött egész Encs és Sajószentpéter nézőstül, játékosostul, megtaszajtott kapusostul, a játékvezető lefújta a meccset.

De a legszebb még hátravan: a Harka–Hegykő mérkőzésen Németh Zsolt úgy döntött, a csapatát ért bírói terror miatt sürgős ellenlépésekre van szükség. Ezért krákogott néhányat, kissé megmozgatta a pofazacskóját, majd a szájában felgyülemlett nedvességet egyetlen jól irányzott sercintéssel a játékvezetőre zúdította. Placcs. Válasz viszont semmi, ami idegesítő. Újabb krákogás, megmozgatás, zúdítás, ezúttal a partjelzőre. Placcs kettő. Válasz megint semmi, az a hülye partjelző is csak törülközött, némán. Lássuk be, egy ilyen inzultus azért felbőszíti az embert, hát ne lepődjünk meg, hogy Németh Zsolt sportbarátunk is drasztikusabb megoldást választott, és izomból benyomott egyet a partjelző képébe. Erre végre lépett a bíró is: felkérte a két csapatot, kísérjék a partvonal mellé a kissé átázott és szédelgő asszisztens kollégát, majd folytassák a mérkőzést.

A fegyelmi bizottság azért erélyesebb volt, és eljárást kezdeményezett – természetesen a mecscset félbe nem szakító játékvezető ellen… ---- A 2005-ös esztendőben huszonöt mérkőzés szakadt félbe enyhén elborult agyú játékosok miatt (a többi a nézők számlájára írható). Íme, a tudósításokat fellapozva, a bírók rémei – okulásképpen.

Óvári László (Heréd)
rálépett a bíró lábára

Aubéli Roland (Nyergesújfalu)
lefejelte a bírót, gyomron rúgta a partjelzőt

Zách Balázs (Baj)
meglökte a partjelzőt

Stikrád Ferenc (Sántos)
lefejelte a bírót

Molnár István (Bánk)
megverte a játékvezetőt

Földeák Péter (Rákoshegy)
meglökte a bírót

az Alsóberki csapata
Szarvaskenden megverte a bírót

Varró Zoltán (MAFC)
inzultálta a bírót

a Vizslás játékosai
Karancskeszin nekiestek a játékvezetőnek

Máthé Gábor (Nógrádmegyer)
nyakon ragadta a bírót

Ficsor István (Kunfehértó)
megütötte a bírót

Szabó László (Mikófalva)
ököllel és lábbal támadt a játékvezetőre

Váradi Norbert (Aszaló)
úgy megverte a bírót, hogy a mentőnek kellett elvinnie

Tóth Péter (Rajka)
fejbe rúgta a bírót, igaz, csak a labdával

Németh Zsolt (Harka)
leköpte a bírót, majd a partjelzőt, akit aztán meg is ütött

Zsemján Attila (Hasznos)
megverte a játékvezetőt

Lengyel Antal (Fényeslitke)
megrúgta a bírót, majd az öltözőben könnyes szemmel adta le szerelését, tudva, súlyos büntetést kap – két évig nem futballozhat

Bederna Tibor (Probeko)
fellökte a partjelzőt

Balogh Kornél (Tunyogmatolcs)
megütötte a bírót

Dongó Dénes (Szőreg)
leköpte a labdát, majd a biztonság kedvéért megverte a játékvezetőt, Varga Zoltán közreműködésével

a Hungaro futballistái
a Tintahalak elleni meccsen megfélemlítették a bírót

Válóczi Attila (Madocsa)
kiverte a bíró kezéből a sípot

Mihályfi Zoltán (Rábahídvég)
megverte a bírót

Szűcs Lajos (Tiszacsege)
pofon vágta a játékvezetőt

Czakó Tibor (Halogy)
rátámadt a bíróra, Soós Gábor pedig elvette sípját, bár becsületére szóljon, később visszaadta ---- Hogy ne csak a negatívumokról szóljon ez az oldal, íme, egy nagyszerű teljesítmény: a madocsai Böde István a Nagydorog elleni meccsen valamennyi játékostársa és természetesen a saját maga nevében beköszönt az ellenfélnek, majd tizenegy gólig jutott el. A vége 17–0 lett, de ennyire azért nem játszott alárendelt szerepet a Nagydorog, mert a helyzetek alapján 17–1 is lehetett volna. A nagydorogi futballisták máskor persze sokkal eredményesebben futballoztak: például csak a bajnokság kétharmadánál, az Aparhant elleni vitéz 0–5 alkalmából fordult mínusz százötvenbe a gólkülönbségük, no de kit érdekelt ez a viszonylag gyöngécske mutató, amikor addigra egy pont már szerepelt az együttes neve mellett. Igaz, a fentebb citált, az utolsó előtti fordulóban megesett madocsai 0–17 kissé rontott az addigi kiváló összképen, de a záró körre összekapták magukat a nagydorogi hősök, és megfeszített küzdelemben, végig egyenrangú partnerként, vélhetően súlyos bírói tévedéseknek áldozatul esve, alig kilencet kaptak Tengelicen, és így az igazán tisztes 9–223-as összgólkülönbséget produkálták. Sok sikert, fiúk, legyen meg az a háromszáz!