Regionális Dakar-csapat

2005.12.22. 01:36
Címkék
Szalay Balázs tíz évvel ezelőtt vágott neki először a Dakar-rali távjának, a januári lesz a nyolcadik versenye. Akkor csak ketten voltak, ő és a navigátora, most azonban hatalmas csapattal indul a Szaharába  nemcsak hazai, hanem külföldi versenyzőket is igazolt.
Szalay (balra) és Bunkoczi harmadszor indul együtt a Szaharába
Szalay (balra) és Bunkoczi harmadszor indul együtt a Szaharába
Meggyesi Bálint
Szalay (balra) és Bunkoczi harmadszor indul együtt a Szaharába
Szalay (balra) és Bunkoczi harmadszor indul együtt a Szaharába
Szalay (balra) és Bunkoczi harmadszor indul együtt a Szaharába
Meggyesi Bálint
Szalay (balra) és Bunkoczi harmadszor indul együtt a Szaharába

Már az idény közben bejelentették, hogy a Mol támogatásával regionális Dakar-csapat alakul, amelynek a Szalay Balázs, Bunkoczi László, illetve a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettősön kívül jó néhány további tagja is lesz. A világ legnehezebb tereprali-megméretését januárban a legjobb magyar motorosként teljesítő Varga Ákos már rögtön az előző viadal után csatlakozott az együtteshez, augusztusban pedig bemutatkozott a szlovák motoros Jaroslav Katrinak és a romániai Szilveszter Zsolt, valamint a horvát autós páros, Zvonimir Martincevic és Marin Frcko is.

Az alakulat "mentőangyala" ezúttal is a Darázsi Zsolt vezette versenykamion, amely szükség esetén alkatrésszel, szervizeléssel segíti a bajba jutott csapattagokat, mellette Szalai Norbert és a rutinos navigátor, Rack György foglal helyet a zöld MAN-ban. A világviszonylatban is nagynak számító csapat a Dakaron szerepel először teljes létszámban.

A tagok közül Szalay a csúcstartó abból a szempontból, hogy ő az egyetlen, akinek már háromszor sikerült legyőznie a Szaharát. Legutóbb a 21. helyen zárt a páros (ez pályafutása legjobb eredménye volt), a pilóta elégedett lenne, ha csak egy kicsit javítana az akkori pozícióján.
"Az első években kaland volt számunkra a Dakar, csak annyi alkatrészt vittünk magunkkal, amennyi befért a kocsi hátuljába – mondta Szalay. – A helyzet azóta megváltozott, most már versenyezni megyünk a sivatagba, a minél jobb eredmény elérése a célunk."
A 28. sivatagi show december 31-én Lisszabonból rajtol, január 15-én Dakarban, a Rózsaszín-tó partján érnek célba azok, akiket "átenged" a Szahara.
Legfrissebb hírek

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
27 perce

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
32 perce

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
45 perce

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
1 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
2 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
3 órája