Nem érdeklik a felé lőtt mérgezett nyilak

Miközben nemzeti csapatunk a tengerentúlon portyázott, itthon is zajlottak az események, és a hazaérkezés pillanatában a finiséhez érkezett a Bozóky Imre kontra Kisteleki István háború. A mai rendkívüli MLSZ-küldöttközgyűlésen pedig eldőlhet, hogy maradjon-e Lothar Matthäus a kapitány, vagy új szakemberrel kössenek-e szerződést.

– Tisztában van azzal, micsoda felzúdulást váltott ki, hogy a világon egykor mindenütt nagy tiszteletnek örvendő, sikert sikerre halmozó magyar válogatott Maiamiban egy rozzantnak tűnő sporttelepen lépett pályára olyan ellenféllel szemben, amelyről Európában szinte nem is hallottak?
– Honnan veszik a magyarok a bátorságot, hogy bármilyen nép fiairól így, ilyen lekezelő, cinikus, gúnyos módon írjanak és beszéljenek?! Hát mitől van ez a nagyképűség, ez a felsőbbrendűség néhány emberben ebben az országban?! Azt gondolják, hogy mindig csak Brazíliával vagy Argentínával mérkőzünk?! Abba is sokan bekötöttek, hogy minek kell nekünk a világ legjobbjaival játszanunk, amikor úgy is megvernek. Hát tessék, most itt volt egy kiscsapat, amelyet tisztelnünk kell, mint ahogy a brazilok is tisztelték a ma már "kiscsapatnak" számító magyar válogatottat. Nem találok szavakat…

– Ezek szerint elégedett a túrával?
– Maximálisan. Játszottunk Mexikóval, sok néző előtt, remek hangulatban, és a mi fiatal együttesünk, amelynek létszámát még az elutazás előtti pillanatokban is fel kellett töltenünk, megpróbált tisztességgel helytállni, csakhogy jött az a buta kiállítás, s attól kezdve nehéz helyzetbe kerültünk. Természtesen nem örültem, hogy nem Haitival vagy még erősebb, ismertebb ellenféllel játszottunk, de azt tudni kell, a szerződésben az szerepelt, hogy kötelesek vagyunk kétszer pályára lépni. Ha ezt nem tettük volna meg, és legyintünk Antigua és Barbudára, akkor százezer dollár kötbért fizethettünk volna.

– Hát, ez az: milyen szerződés ez?!
– De ennek nincs jelentősége, mert játszottunk, mi több, győztünk, és bár tudom, hogy a fejemhez vágják ezt is, de több ifjú tehetséget is kipróbálhattam. Gyakorolhattuk a támadófutballt, erre tökéletesen megfelelt a túra második összecsapása.

– Ideges…
– Ugyan már! Mosolygok, mert az eltelt két évben megtanultam, hogy Magyarországon mosollyal kell válaszolnom az alattomos támadásokra. De megnyugtatok mindenkit, a felém kilőtt és engem eltaláló mérgezett nyilak már egyáltalán nem fájnak.

– Gondolom, hallotta, mi történt az MLSZ elnökségi ülésén, hogy Kisteleki István lecsalózta az elnökségi tagokat.
– Nem szeretnék túl sok szót pazarolni rá, az a hangulatkeltés, amelyet elsősorban ő folytat az elmúlt időszakban, minősíthetetlen. Szégyen, ami a magyar futballban történik. Minden csak a pénzről szól, ezt a bizonyos embert is ez motiválja, semmi más.

– És az ön sorsa is a tét.
– Ha úgy döntenek szerdán, hogy nem kellek, emelt fővel hagyom itt az országot, viszont lesz, aki még az utcára sem mehet majd ki, ha el akar számolni a lelkiismeretével.

– Mit gondol, végre döntenek a sorsáról?
– A sorsomról?! Itt nem rólam van szó, hanem a magyar futball jövőjéről. Ébredj már fel, Magyarország! Remélem, hogy a közgyűlésen a futball győz majd az önös anyagias érdekek felett. Látták Ronaldinho fotóját, amikor az Aranylabdát tartja a kezében, gondolják, hogy ez a csodálatos futballista akkor is a pénzre gondolt, avagy abban a pillanatban, amikor a Barcelona vagy a brazil válogatott mezében gólt lő? Ugyan már! Engem sem a pénz érdekel, hanem a játék, a sport. Ezért mondom, hogy győzzön szerdán a futball.

– Ha szerződést hosszabbítanának önnel, lenne kedve tovább dolgozni az utóbbi hónapokban történtek után is?
– Voltam sérült, elszenvedtem olykor súlyos, fájdalmas vereségeket, mégis húsz éven át tartott a karrierem, amire büszke lehetek. Most sem szeretném félúton abbahagyni a munkát. Ha további bizalmat kapok, óriási lelkesedéssel vágok bele a feladatba, mert én tudom: él a magyar futball! Legalább ezt higgyék el nekem. ---- A ---- A