"Sohasem adjuk fel"

– Elégedetten tér haza Szentpétervárról?
– Aranyéremről álmodtam, mert mindig a lehető legtöbbre törekszem – mondta Pálinger Katalin. – De a bronznak is örülök. Fiatal és ezért érthetően rutintalan csapatunktól ez szép eredmény.

– Nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő…?
– A hatba kerülést már jó eredménynek könyvelte volna el a szövetség, mi viszont éremmel jöttünk haza. Pedig nehéz volt, mert az átalakult keretnek kevés nemzetközi tapasztalattal, csak néhány tesztmeccsel a háta mögött kellett nekivágnia a vébének.

– Melyik volt a világbajnokság legjobb és legnehezebb meccse?
– A Dél-Korea elleni találkozón nekem jól kijött a lépés, a bronzmérkőzés második félidejében is sok lövést sikerült hárítanom. Akkor már lehiggadtunk, jobban ment a játék a csapatnak védekezésben is.

– Mi a titkuk?
– Elszántan mentünk Szentpétervárra, és éreztük, az edzőink bíznak bennünk. Ez legalább olyan fontos volt, mint a remek taktikai felkészülés. Sohasem adjuk fel csatát, és valamennyien tudjuk, a siker tizenhat játékos, vagyis a teljes keret egységén, fantasztikus küzdőszellemén múlik.

– Maradt-e tartalék az együttesben?
– Biztosan, hiszen sok közöttünk a fiatal. Szerintem szép jövő előtt áll az átalakított keret, büszke vagyok rá, hogy én lehetek az együttes csapatkapitánya. A jövőben biztosan tudunk majd kevesebb hibával is játszani – sok mérkőzés kell ahhoz, hogy a fiatalok rutinosabbak legyenek.

– Önmaga teljesítményét miként értékeli?
– Amíg nyer a csapat, addig talán én is elégedett lehetek. Tudom, hogy tőlem sokat várnak, igyekszem ennek megfelelően felkészülni és védeni. Sajnálom viszont, hogy a románok elleni csatában nem tudtam többet nyújtani. ---- N ---- A