Ünnepi menü: foci, foci és foci

– Mihez gratuláljak előbb, a megállapodáshoz vagy a neves rivális elleni sikerhez?
– Nyugodtan kapcsolja össze a kettőt – felelte a Wolverhampton Wanderers védője. – Igaz, amíg a szerződés megkötése nekem volt inkább fontos, a szombati diadalra a csapatnak volt szüksége.

– Az elmúlt hónapokban kölcsönjátékosként szerepelt a "farkasoknál". Mondja meg őszintén, hitt benne, hogy meghosszabbodik az angliai tartózkodása?
– Mivel úgy éreztem, hogy jól ment a játék, ráadásul nemcsak az újságíróktól, hanem a szakemberektől is pozitív visszajelzéseket kaptam, nem aggódtam különösebben a jövőm miatt. Az ügyeimet intéző Filipovics Vladan is úgy repült ki a minap Wolverhamptonba, hogy nyugi, minden rendben lesz, és valóban gyorsan megköttetett az alku: pénteken már úgy készültem az ebédre, hogy kétezer-nyolc nyaráig a Wanderers alkalmazásában maradok. Talán hozzá sem kell fűznöm, hogy jó étvággyal ültem le az asztalhoz.

– A menedzsere, Glenn Hoddle azon melegében kijelentette: boldog, hogy Gyepes Gáborra még sokáig számíthat, mert nagyon elégedett a teljesítményével. Kell ennél jobb kritika?
– Dehogy! Úgy vélem, egy edző sosem állít valótlanságot, éppen ezért fogadtam örömmel a szavait. Ha valahol, hát Angliában csak azt nézik, ki mit bizonyít a pályán. Glenn Hoddle nyilván nem azért mondta azt, amit, mert aranyos gyerek vagyok, hanem mert tényleg úgy gondolta, hogy a csapat hasznára lehetek.

– Azért érdekes ez, mert itthon annyi bírálatot kapott, hogy azt még egy politikus is megirigyelné, odakint viszont agyba-főbe dicsérik…
– Tény, hogy odahaza voltak furcsa megnyilvánulások, de ezekkel már nem akarok foglalkozni. Ami történt, megtörtént, de már elmúlt, és túl vagyok rajta.

– Ennyi?
– Nézze, szerencsétlen periódus mindenkinek az életében akad. Hiába csináltam mindent ugyanúgy abban az időszakban, mint máskor, semmi sem sikerült úgy, ahogy azt szerettem volna. A tanulságot azonban már itt, Wolverhamptonban szűrtem le: a múlttal nem érdemes foglalkozni, mert azzal csak a jövőt mérgezzük meg.

– Szép szavak.
– Ezek nem csupán szavak. Az angolok imádják a focit, mondhatni, ez a mindenük. Ugyanakkor nincs olyan szereplője ennek a történetnek, aki ne tudná: mindig nem állhatsz az élet napos oldalán. Látom a többieken is, hogy hétről hétre teljes erőbedobással készülnek, ám van az úgy, hogy a száz százalék sem elég a sikerhez. De nincs itt ezzel semmi gond, legyintenek egyet, és azt mondják, majd legközelebb nyerünk, hisz az élet megy tovább.

– Méghozzá oly' gyorsan, hogy szinte ünnepelni sem lesz ideje: december huszonhatodika és január másodika között négy bajnoki vár önökre. Hol van már az az időszak, amikor heteken át pihenhetett…
– "Habzsi-dőzsi" nem lesz, az biztos. Hogy a programot böngészve felkaptam a fejem, az hagyján, még a gyerekkoruk óta az erőltetett menethez szokott társaim is úgy vélték: ez már kemény. Hangulatos karácsony előtt állunk, huszonnegyedikén edzünk, huszonötödikén edzünk, huszonhatodikán pedig fogadjuk az éllovas Readinget. Bár ha azt veszem alapul, hogy a futballmeccs errefelé ünnep, mi mást kívánhatnánk magunknak, mint egy rangadót.

– A két nappal későbbi, sheffieldi túra azért aligha hiányzik; még akkor sem, ha poénnak jó, hogy szerdán csapnak össze a Wednesdayvel.
– Aznap legalább nem lesz edzés… Persze semmi probléma azzal, hogy ennyi fellépésünk lesz, a harmincegyediki, Plymouth elleni csatát például kifejezetten várom. A vetélytársat erősítő Buzsáky Ákossal már meg is beszéltük, hogy mezt cserélünk az év végén…

– Ezek szerint szilveszter napján hall magyar hangot. Karácsonykor?
– Ha rövid időre is, de igen: menyasszonyom, a műkorcsolyázó Póth Diána éppen Norwichban versenyez majd, így szenteste átugrik hozzám.

– Netán a bejglit is a kedvese szállítja?
– Ha még nem említettem volna, Wolverhamptonban már üzemel a magyar piac.

– Gulyásleves, főtt kolbász, Tokaji, ilyesmi?
– Pontosan. Ja, és a kürtőskalácsot ki ne hagyjuk a felsorolásból, mert az igen finom. A történet egyébként a következő: amikor a nyáron ideköltöztem, megkeresett az itteni magyarok vezetője, és már akkor szólt, hogy készüljek, mert a télen megnyílik a magyar piac. Igaz, eleinte az volt a terv, hogy Gera Zoltán vágja majd el a szalagot, csakhogy időközben rájöttünk, ez nem volna szerencsés, hiszen a Wolverhampton és a West Bromwich viszonya leginkább a Ferencváros és az Újpest "barátságát" idézi… A vége így az lett, hogy Wolverhampton és Kőbánya polgármestere mellett én álltam ott az ünnepi pillanatokban.

– A helyi városvezető jelenléte rendben, az öné szintúgy, de hogy mit keresett ott a kőbányai elöljáró, az nem világos.
– Mint megtudtam, tízéves kapcsolat köti össze Wolverhamptont és Kőbányát, talán a jubileumnak is köszönhető, hogy az idén először megjelentek a magyar árusok. Kilenc évig nem voltak sehol, most viszont kedvesen kínálgatják portékáikat. Néhány csapattársamat már rávettem, hogy keressék fel őket, utóbb azt mondták, nem csalódtak a magyaros ízekben.

– Ezek után sajnálhatják, hogy szombaton az előrehozott karácsonyi vacsorát egy kínai étteremben költötte el a csapat.
– Mi sem jöttünk rá, miért éppen ott volt a rendezvény, ám sem a kosztra, sem a légkörre nem lehetett panasz. A hangulatot különben is feldobta a fiatalok beavatása, akiknek először együtt, majd külön-külön kellett elénekelniük egy karácsonyi dalt.

– Ön nem zendített rá a Jingle Bellsre?
– Nem akartam, hogy idő előtt félbeszakadjon a buli… ---- A ---- &