Ritka tripla a nagyoktól

2005.12.19. 01:53
Címkék
Az idénynek ugyan még a fele sem telt el, ám az már most egyértelmű, hogy a bajnokság kiegyenlítettebb, mint a korábbiak. Ennek elsődleges magyarázata, hogy a most futó szezonban csikorog a nagyok gépezete, amit leginkább az támaszt alá, hogy ezen a hét végén fordult elő másodszor az évadban, hogy a Porto, a Benfica és a Sporting is nyert (ezt megelőzően az 5. körben győztek egyszerre).

A legkönnyebben a Porto szerezte meg a három pontot, annak ellenére, hogy vendége, a kiesés elől menekülő Penafiel az első támadásából bevette Vítor Baía kapuját. "Elégedett vagyok, mert fiatal csapatom a korai hibára a legmegfelelőbb módon reagált" – nyugtázta a történteket Co Adriaanse, a kék-fehérek edzője. Csapata az előző fordulóban is hátrányból állt fel.

A lisszaboniak megszenvedtek a győzelemért: Nuno Gomes idénybeli tizenegyedik találatával a mérkőzés utolsó harmadában mentette meg a Benficát, míg a Sporting tizenegyessel és öngóllal győzte le idegenben a Navalt.

SUPERLIGA, 15. forduló
Porto–Penafiel 3–1(Lucho González 40., 44. – a másodikat 11-esből, Lisandro López 55., ill. Bruno Amaro 1.)
Benfica–Nacional 1–0 (Nuno Gomes 72.)
Naval–Sporting 0–2 (Joao Moutinho 38. – 11-esből, China 83. – öngól)
Braga–Académica 2–0 (Nunes 32., Joao Tomás 65.)
Marítimo–Setúbal 1–0 (Rincón 69.)
Belenenses–Pacos Ferreira 2–0 (Rolando 32., Meyong 76.)
Rio Ave–Gil Vicente 1–0 (Zé Gomes 62.)
Amadora–Leiria 1–2 (Anselmo 45., ill. Paulo César 11., 30.)

Az élcsoport: 1. Porto 34 pont, 2. Nacional 30, 3. Braga 29 (15–7), 4. Setúbal 29 (12–4), 5. Benfica 28, 6. Sporting 27
A következő forduló mérkőzéseit december 20. és 22. között játsszák le.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
3 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
3 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
3 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
4 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
4 órája