Borotvaélen táncolnak, de jól

2005.12.19. 01:54
Címkék

Tévedett, aki azt mondta az előző idény után, hogy a San Antonio nem lehet jobb. Michael Finleyvel ugyanis még az előző idénybelinél is ellenállhatatlanabb az NBA címvédője, legalábbis akkor, amikor a veterán hátvéd a kezdőcsapatban kap helyet. A Sacramento ellen az idén harmadszor fordult elő, hogy Manú Ginóbili sérülés miatt nem volt bevethető, és Finley az előző két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is magára vállalta a főszerepet, győzelemhez segítve együttesét.

Ezúttal két és fél másodperccel a negyedik negyed zárása előtt hat méterről dobta azt a duplát, amellyel a Spurs behúzta újabb győzelmét. "Nem akarom, hogy Manú kiesése miatt visszaessen a csapat. Ezért fel kellett pörögnöm, és tartanom kell ezt a ritmust, amíg vissza nem tér a csapattársam" – mondta Finley. A hősiesen küzdő, a mérkőzés hajrájában kilencpontos hátrányt ledolgozó Sacramentónak az utolsó támadásából még volt esélye a győzelemre, de Mike Bibbynek Tim Duncan és Tony Parker közül eleresztett triplakísérlete után a labda lejött a gyűrűről. A Spurs egyébként igencsak borotvaélen táncolt a legutóbbi három meccsén: a Clippers ellen hazai pályán csupán hosszabbítás után nyert, a Minnesota otthonában két ponttal, most pedig egygyel gyűrte le ellenfelét.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
5 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
6 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája