Domino–Dunaújváros finálé

Benke ZoltánBenke Zoltán
2005.12.17. 01:47
Címkék
Presztízsmérkőzéssel kezdődött a harmadik játéknap az Elco-kupán. A Dunaújvárosi Főiskola az idén már háromszor kikapott a trónkövetelő Honvédtól, most újabb alkalom nyílt a törlesztésre. Ennek szellemében kezdtek Mihók Attila tanítványai, és fergeteges második negyeddel állva hagyták ellenfelüket. A harmadik játékrész elején már 10–3-at (!) mutatott az eredményjelző. Ám tévedett, aki lefutottnak hitte a találkozót. A Domino óriási hajrát nyitott, és két perccel a vége előtt egy gólra csökkentette hátrányát. Több találat azonban már nem esett, így a házigazda izgalmas, kemény összecsapáson az idényben először verte meg riválisát. "Nemzetközi színvonalú mérkőzés volt, örömteli, hogy ilyen találkozókat tudnak játszani a magyar csapatok. Az már csak hab a tortán, hogy most mi nyertünk" – mondta Mihók Attila. Az esti mérkőzések után holtverseny alakult ki az első három helyen, ami a magyaroknak kedvezett, így szombaton 19 órától Domino–Dunaújváros döntőt rendeznek.DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO - DOMINO-BHSE-Polo 11–10 (2–1, 7–2, 2–5, 0–2)
Dunaújváros, 300 néző. V: Fekete, Petik
DUNAÚJVÁROS: BRÁVIK H. – Benkő N. 1, Szücs 1, Poszkoli, PRIMÁSZ 2, BUJKA B. 3, BENKŐ T. 2. Cs: Kovács P., ZSÁMBOK, Bódi 2. Edző: Mihók Attila
DOMINO: Horváth P. – Pelle 1, KISTELEKI D. 2, Tomaskovics, GYÖRE A. 3, Tóth I., VALKAY Á. 3. Cs: Péteri 1, Ipacs, Bujka V., Porvay. Edző: Györe Lajos
Gól – emberelőnyből: 15/3, ill. 12/4
Ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Benkő T. (25. p.), Bujka B. (30. p.), ill. Pelle (11. p.), Tomaskovics (30. p.), Porvay (32. p.)
Vuliagmeni (görög)–Kanada 11–5 (4–0, 2–2, 4–1, 1–2), Hollandia–Glyfada (görög) 12–5 (3–1, 1–1, 3–1, 5–2)

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO - VULIAGMENI (görög) 9–8 (2–3, 3–2, 2–1, 2–2)
Dunaújváros, 400 néző. V: Merész, Petik
DUNAÚJVÁROS: BRÁVIK H. – Benkő N., Poszkoli, Primász 1, BRÁVIK F. 1, BUJKA B. 2, BENKŐ T. 3. Cs: Zsámbok 1, Szücs, Bódi 1. Edző: Mihók Attila
VULIAGMENI: Milonaki – Melidoni, Lioszi, Oikonomopulu, RUMPESZI 2, Kuteli 1, LARA 2. Cs: KANCU 2, Pecali, Asszimaki 1, Zilaku. Edző: Anasztasziosz Papanasztasziu
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 10/2
Ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Poszkoli (30. p.), ill. Kuteli (18. p.), Oikonomopulu (20. p.), Melidoni (22. p.)
Glyfada (görög)–Kanada 7–4 (2–2, 2–0, 2–0, 1–2)

DOMINO-BHSE-POLO - HOLLANDIA 14–9 (4–3, 4–2, 3–3, 3–1)
Dunaújváros, 200 néző. V: Petik, Fekete
DOMINO: HORVÁTH P. – PELLE 3, KISTELEKI 4, Tomaskovics 1, GYÖRE 2, VALKAY Á. 3, Bujka V. Cs: Ipacs, Kiss A. 1, Porvay. Edző: Györe Lajos
HOLLANDIA: Van der Meiyden – Bergers, Hakhverdian 1, SMIT 2, Van den Ham 1, Van der Sloot, M. Cabout. Cs: Ars (kapus), J. CABOUT 1, Guichelaar 1, Binnekade 1, Vermeer, Van der Molen 1, KLEIN 1. Edző: Ilse Sindorf
Gól – emberelőnyből: 8/6, ill. 6/1
Ötméteresből: –, ill. 1/1
Az alapszakasz végeredménye: 1. Domino 8 pont, 2. Dunaújváros 8, 3. Hollandia 8, 4. Vuliagmeni 4, 5. Glyfada 2, 6. Kanada 0. Az első három helyezett egymás ellen 2-2 pontot szerzett, így az egymás elleni gólkülönbség döntött.
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
49 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája