Csak az imádság maradt

2005.12.17. 01:47
Címkék
A hét végén a 16. forduló következik a Serie A-ban, és nem kell sokáig várni a játéknap rangadójára, hiszen szombat este rendezik meg a LazioJuventus összecsapást. Érdekes, hogy a héten mindkét együttes nagy érzelemmegnyilvánulásokat kiváltó események középpontjában állt.
A Laziónál Paolo Di Canio múlt vasárnapi fasiszta karlendítései és a rájuk következő reakciók borzolták a kedélyeket. A klub (kissé érthetetlen módon) igyekezett megvédeni a magáról sokadszor "megfeledkező" játékost, aki ellen még saját csapattársa, a francia Ousmane Dabo is élesen kikelt egy francia lapban – igaz, utóbb visszavonta a nyilatkozatát. A FIFA mindenesetre súlyos büntetést helyezett kilátásba.

A Juventusnál a doppingügyben másodfokon hozott felmentő ítéletnek örültek. Antonio Giraudo ügyvezető igazgató az ítélethirdetést követő percekben alig bírt magával, és azonmód polgári perrel fenyegette meg azokat, akik az elmúlt években besározták a Juventus nevét.

Ami a két gárda egymás elleni mérkőzését illeti, Delio Rossi, a Lazio mestere van nagyobb bajban, mivel több játékosa sérült, különösen a középpályája lesz sebezhető. "A Juventus azon három csapat közé tartozik, amelyek ellen papíron semmi esélyünk, a legjobb, ha a meccs előtt buzgón imádkozunk – jellemezte a helyzetet a római tréner, majd komolyra fordította a szót: – Megpróbálunk pontot szerezni, de csak abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb a Juve is megbotlik."

A Juvénál Gianluigi Buffon mellett csak Alessandro Birindelli, Giuliano Giannichedda és Jonathan Zebina sérült, azaz alighanem az alapcsapat lép pályára a római Olimpicóban.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
1 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
32 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
33 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
38 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
55 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
57 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája