Házkutatás a Sebők-lakban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.12.14. 02:41
Címkék
Sebôk Vilmos egyelôre hallgat
Sebôk Vilmos egyelôre hallgat
Sebôk Vilmos egyelôre hallgat
Sebôk Vilmos egyelôre hallgat
Sebôk Vilmos egyelôre hallgat
Sebôk Vilmos egyelôre hallgat
Sebők Vilmos nem nyilatkozik. Pedig lenne miről beszélnie a zalaegerszegi játékosnak, például arról, miért jártak a lakásán a rendőrök? De nem óhajt sem erre, sem másra válaszolni, és amikor kedd délután telefonon kerestük, csupán annyit mondott: hagyjuk őt békén ezzel a témával…

A Hír TV ugyanis beszámolt egy rendőri akcióról, hírül adva azt, hogy az S. V. nevű zalaegerszegi játékosnál razziát tartottak, mi több, négymillió forint értékű horvát kunát találtak a házkutatás során. Az 51-szeres válogatott védő elhárította az érdeklődést, helyette Nagy Ferenc, a ZTE-t működtető részvénytársaság igazgatója nyilatkozott, s a következőket mondta:

"Megdöbbenve hallottuk a hírekben, hogy egyik játékosunkat megrágalmazták, belekeverték egy olyan ügybe, amelyhez gyaníthatóan semmi köze.

Egyeztettünk a klub jogászaival, no meg a labdarúgóval is, így elképzelhető, hogy rágalmazásért feljelentést teszünk. Nem mehetünk el szó nélkül egy ilyen eset mellett, hiszen, ha egy játékosunkat megvádolják valamivel, az a zalaegerszegi klubra nézve is negatív hatással van."



Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
7 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
18 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
24 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
29 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
31 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik