Hiányzott a tapasztalat

2005.12.04. 23:52
Címkék
A Nacional nem sokáig tartotta a lépést a Portóval, mert bár az északiak csak egy ponttal gazdagodtak a Sporting elleni rangadón, Manuel Machado csapata kikapott a Belenenses vendégeként, így a mérkőzését lapzártánk után befejező Braga – győzelme esetén – visszaállhatott az élre.

A számolgatáshoz túl korán van, ezért vegyük górcső alá a forduló nyitó mérkőzését, a Porto–Sporting szuperrangadót, illetve annak utóéletét. A Sárkány Stadionjában egyik fél sem panaszkodhatott Fortunára, mindkét oldalon szerencsés gól született, és kezezés miatt mindkét csapatnak megítélhettek volna egy-egy büntetőt.

"Jobbak voltunk – kezdte Co Adriaanse, a Porto edzője, aki a mérkőzés előtt azzal borzolta a szurkolók idegeit, hogy a döntetlennek is örülne. – Ugyanakkor sokat hibáztunk, amit a fiatalság és a rutintalanság számlájára írok. Több tapasztalatra és szerencsére van szükségünk." Adriaanse arról nem regélt, hogy most elégedett-e az egy ponttal, és azt sem boncolgatta, hogy csapata miért nem nyerte meg egyik csúcsrangadóját sem, pedig a Benfica (0–2) ellen is otthon játszott.

Kollégája, a Sportingot gardírozó Paulo Bento szavai: "Jó és igazságos eredménnyel távozunk. A játékosok egyre harcosabb, ugyanakkor alázatos hozzáállást tanúsítanak, és bár a második félidőben elsősorban a védekezéssel voltunk elfoglalva, legalább a feladatunk ezen részét jól oldottuk meg."

SUPERLIGA - 13. forduló
Porto–Sporting 1–1 (Anderson Polga 65. – öngól, ill. Deivid 48.)
Belenenses–Nacional 1–0 (Meyong 85.)
Marítimo–Benfica 0–1 (Mantorras 66.)
Rio Ave–Pacos Ferreira 2–2 (Marquinhos 30., Gaúcho 37., ill. Didi 7., Júnior 68.)
Naval–Académica 0–1 (Hugo Alcantara 40.)
Amadora–Gil Vicente 1–0 (Pedro Simoes 69. – 11-esből)
Boavista–Penafiel 2–1 (Diego Valente 17., Joao Pinto 25., ill.. Odair 56.)
A Guimaraes–Leiria találkozót hétfőn rendezik.

Az élcsoport: 1. Porto 28 pont, 2. Nacional 27, 3. Braga 26 (12 mérk.), 4. Sporting 24, 5. Setúbal 23 (12), 6. Benfica és Boavista 22-22 (mind 20–12)

A következő forduló mérkőzéseit december 9-én, 10-én, 11-én és 12-én játsszák.
Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal megvédte címét, Kós negyedik 100 pillangón!

Úszás
4 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
42 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
2 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája