A sikercsapat nem változhat

K. I.K. I.
2005.12.04. 02:27
Címkék
Egyelőre még kérdéses, hogy Tóth Norbert válallja-e a játékot a Győr elleni mérkőzésen. Persze ha a középpályáson múlna, mindenképpen kifutna a pályára, ám a részleges térdszalagszakadás nem gyógyul meg egyik pillanatról a másikra. A futballista két hete a Kaposvár elleni bajnokin sérült meg, s az MTK elleni rangadót már ki kellett hagynia – igaz, az Újpest nélküle is győzött 2–0-ra. Tóth Norbert egyelőre nem tudja, pályán lesz-e a fontos bajnokin, pedig az Újpest holland sportigazgatója még speciális tapaszokat is beszerzett a labdarúgónak, hogy gyorsabb legyen a gyógyulás.

A mérkőzést megelőző napon még úgy tűnt, a rapszodikus formában futballozó Győr ellen marad az MTK-t legyőző csapat. Ebben az esetben a bal oldalon Tóth Norbert helyén Tóth Balázs játszik, utóbbi helyére pedig Kiss Zoltán húzódik vissza a védelembe, a csapatkapitány pedig ismét Erős Károly lesz. Erős Károlynak és Vanczák Vilmosnak egyébként nagyon kell figyelnie a találkozón, ugyanis két-két sárga lapjuk van, és az újabb figyelmeztetés távolt tartaná őket a pályától a záró fordulóban. A szezon mérkőzésén, a Fehérvár–Újpest találkozón, amelyen az őszi elsőség dőlhet el, mindketten ott akarnak lenni.





Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
7 perce

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
13 perce

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
20 perce

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
21 perce

Superliga: Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
26 perce

A ráadásban darálta be az Altachot, másodszor lett Osztrák Kupa-győztes a LASK

Minden más foci
39 perce

A Tatabánya nyert, és bejutott a döntőbe a kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
49 perce

A férfiak egy-egy győzelemmel és döntetlennel a bennmaradás küszöbén a fallabdacsapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik