Rossz helyen, jó riválissal

2005.12.03. 02:37
Címkék
Az utóbbi napokban jobbára az érzelmek uralkodnak a Manchester Unitednél: a szurkolótábor és a csapat kedden George Bestre emlékezett, pénteken pedig érkezett a jó hír: Ole Gunnar Solskjaer újra játszhat.
A norvég veteránt a hétfői tartalékbajnokira nevezi majd a klub, ami igen nagy meglepetés azután, hogy nemrégiben még a búcsúmeccséről beszéltek. "Ole kezdhet is a Liverpool ellen, de hogy pályára lép, az biztosnak tűnik. Igaz, kedden nem edzett, de azóta már gyakorolt az első csapattal – mit mondjak, zseniális volt! Nagyon örülök, hogy végre pislákol némi fény az alagút végén" – mondta Sir Alex Ferguson menedzser.

A nagycsapat a Portsmouth-t várja szombaton, az arccsonttörése után felépült Ryan Giggsszel a soraiban. Vele talán javíthat rossz hazai mérlegén az United: a Premiershipben öt hazai lehetőségből csupán kettőt zárt abszolút sikerrel. Ruud van Nistelrooy is arra hívta fel társai figyelmét, hogy meg kellene tanulni, miként kell feltörni a betonvédelmeket. "Idegenben vagyunk olyan jók, mint a Chelsea. Ám otthon már hét pontot elszórtunk, míg a londoniak hazai pályán folyton nyernek – ez a különbség. Javulnunk kell, hogy azokat az együtteseket is le tudjuk győzni, amelyek csak bekkelni jönnek hozzánk" – közölte a holland. Neki azért magára is vigyáznia kell, hiszen már öt sárga lapot szedett össze a szezonban.

Ugyanakkor a délieknél kellemesebb ellenfelet nehéz elképzelni. A kikötővárosi klub öt meccse nem nyert, az utóbbi négyet kivétel nélkül elbukta – ennek megfelelően jelenleg az edzőkeresés a legnagyobb problémája. Az elnök, Milan Mandarics össze is állította a jelöltistát, amelyen szerepel például a Pompeyt éppen egy esztendeje elhagyó Harry Redknapp neve is – és hogy teljes legyen a megdöbbenés: a tréner engedélyt is kért jelenlegi munkaadójától, a Southamptontól, hogy tárgyaljon a visszatérésről. A klub viszont megtagadta ezt, így a kutatás folytatódik.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
18 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
30 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
37 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
45 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája