Könnyed győzelem volt a születésnapi ajándék

2005.12.03. 02:37
Címkék
Szokványos meccs volt, a MiZo-Pécs módszeresen felőrölte aktuális ellenfelét, a spanyol Valenciát az Euroliga alapszakaszának 6. fordulójában. Rátgéber László együttese immár az egyetlen veretlen szereplő a mezőnyben.
Ha Rátgéber László begurul, olykor még Fûzy Ákos (jobbra) is szemlesütve hallgatja a vezetôedzôt
Ha Rátgéber László begurul, olykor még Fûzy Ákos (jobbra) is szemlesütve hallgatja a vezetôedzôt
Ha Rátgéber László begurul, olykor még Fûzy Ákos (jobbra) is szemlesütve hallgatja a vezetôedzôt
Ha Rátgéber László begurul, olykor még Fûzy Ákos (jobbra) is szemlesütve hallgatja a vezetôedzôt
Ha Rátgéber László begurul, olykor még Fûzy Ákos (jobbra) is szemlesütve hallgatja a vezetôedzôt
Ha Rátgéber László begurul, olykor még Fûzy Ákos (jobbra) is szemlesütve hallgatja a vezetôedzôt

Semmi rendkívüli nem történt, mondhatnánk – ott tartunk ugyanis, hogy a pécsiek toronymagas esélyesek odahaza az Euroliga-meccseken is. A közönség persze ezzel együtt megint lelkesen ünnepelte kedvenceit. A tapsokból jutott a szakmai stáb tagjainak is, akik közül Fűzy Ákos másodedző különösen boldog volt, hiszen a héten töltötte be 42. életévét.

"Benne voltunk a jóban, beszélgettünk, borozgattunk, hurka, kolbász, miegymás került az asztalra – mondta péntek délután Fűzy Ákos. – Reggel hatra értem haza, aludtam egy nagyot, és éppen a meccs ismétlését nézem a sportadón. Nem ünneplés volt ez a részemről, hanem a gőz kiengedése. A tervezettnél jobban is sikerült, így nehezebben váltunk meg egymástól a barátaimmal, köztük persze Rátgéber Lászlóval."

A 6. forduló eredményei

USO Mondeville Basket (francia) - USK Praha (cseh) 89–81
MiZo-Pécs - Ros Casares Valencia (spanyol) 83–61
Dexia Namur (belga) - VBM-SGAU Szamara (orosz) 60–87
Fűzy Ákos a női Euroliga legjobb mérleggel büszkélkedő együttesének másodedzője, a honi kosarastörténelem talán legeredményesebb asszisztense: ebbéli minőségében hétszer nyert bajnokságot és nyolc alkalommal Magyar Kupát a pécsi lányokkal.

"Őszintén szólva, játszottunk ebben az Euroliga-szezonban jobban is, mint a Valencia ellen, de mert megint stabilak voltunk, elég könynyen az ölünkbe hullott a győzelem – mondta a tréner. – Bár a támadójátékunk olykor akadozott, a védekezésünk a meccs nagy részében szervezett volt. Tudtuk, hogy a spanyol csapatnak melyek az erényei, a palánk alatti játékát megfékeztük, sőt tönkrevertük lepattanózásban. Pedig ez éveken keresztül a gyengénk volt. És van itt még egy fontos tényező: az Euroligában elért korábbi eredmények birtokában mi sokkal nagyobb hittel és önbizalommal léptünk pályára."

"Mi sokkal nagyobb hittel és önbaizalommal léptünk pályára." (Fűzy Ákos a meccsnyerés titkáról)
A játék közben rendületlenül jegyzetelő, néha fel-felpattanó segítő hozzátette még, hogy a szervezett és jól működő csapatjátéknak köszönhetően akkor sem ijedt meg, amikor a vendégek feljöttek, mert nem érezte bennük, hogy képesek lehetnek fordítani. Való igaz, nem is tudtak, így aztán egyszer sem vezettek a mecscsen, és döntetlen is csupán kétszer volt az állás: 0–0-nál, illetve 18–18-nál. Fűzy Ákos végezetül kiemelte a csereemberek közötti különbséget, hiszen amíg a vendégkispad összesen tíz, addig a hazai 39 pontot tett be a közösbe.
Ilyen egy jó segédedző: minden fontos részletre odafigyel.

Az állás
Az állás
1. Pécs66463–36712
2. Szamara651458–36811
3. Mondeville642450–42610
4. Valencia624395–4628
5. Namur615403–4967
6. Praha66420–4706
---- F ---- F
Legfrissebb hírek

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
24 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
46 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2 órája