Ez a krampuszoknak is tetszett

2005.12.03. 02:38
Címkék
Virgácsot a rosszaknak! A csata felvezetéséül kis csomagokhoz csatolva ugyan a játékosok kapták a korán érkező újvárosi Mikulást elkísérő krampuszoktól, igazából azonban nem ők érdemelték ki. Inkább azok, akiknek több mint egy hónap kellett ahhoz, hogy eldöntsék, mi legyen a két együttes októberi összecsapásának sorsa (a Volán az MJSZ-elnökség döntése értelmében visszakapta a jégen kiharcolt pontokat).
"A legfontosabb, hogy a pályán dőljön el minden!" – fogalmazta meg Szélig Viktor a hazaiak véleményét, jelezve: nem élik meg tragédiaként, hogy elbuktak három pontot. Olyannyira nem, hogy a "visszavágó" 46. másodpercében vezetést szereztek. A folytatásban élvezetes meccset vívott egymással a két együttes. Nagy tét híján (nehezen képzelhető el, hogy ne a Volán nyerje meg a Borsodi Liga alapszakaszát) "csak" presztízsből mentek előre. Lehet, hogy nem ártana barátságos meccseket beiktatni a programba? Haverkodásról persze szó sem volt, kemény bodicsekek színesítették a harcot – Jaroslav Ferjo egy esetben a Rajz Attila ütőjéről elinduló, a sebesen a feje felé érkező pakkal került "összetűzésbe". Hogy nem szédült meg különösebben, azt több nagy védéssel jelezte, de Holéczy Roger közeli szurkapiszkájával szemben tehetetlennek bizonyult. Később emberelőnyben Rajz Attila lőtt újabb gólt (1–2).

De hol volt még a vége! Az újvárosiak rátettek még egy lapáttal, így Budai Krisztiánnak minden tudására szüksége volt, hogy megőrizze kapuját a góltól. Ha már ő is verve volt, védők segítették ki – Svasznek Bence például káprázatos reflexszel védte Peterdi Imre lövését. Ha nem ment egyedül, ment ismét némi vendégsegítséggel: Tokaji Viktor félpályás lövése Ocskay Gábor, Daniel Nilsson kísérlete előnyben Svasznek botjáról pattant a kapuba. A svéd a gólját követően megmászta a palánkot, tízperces fegyelmit "kiharcolva" magának túlzott gólörömért. A lüktető parti a harmadik felvonásban Ocskay és Omar Ennaffati találatával vett újabb fordulatot (3–4) – nem csoda, hogy a lelátón ülő Mikulás sem a szakállával volt elfoglalva. A hazaiak kettős fórban tartották állandó tűz alatt riválisuk kapuját, ám az egyenlítés sehogyan sem akart összejönni nekik. Ettől függetlenül e remek meccsért nekik és a fehérváriaknak is járt a taps – még a krampuszoktól is.

Mestermérleg
Björn Ferber: – A második harmadra átszerveztük a csapatot, és sikerült megfordítanunk az állást. Sajnos az utolsó periódusban sokat hibáztunk.
Pat Cortina: – Nem koncentráltunk eléggé, ezért sok kiállítást szedtünk össze.
Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
21 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
33 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
40 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
48 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája