Elbúcsúztak a magyarok

2005.12.02. 02:41
Címkék
A második kör visszavágóival véget ért a magyarok számára a Szibériában zajló sakk Világkupa. Az eddig nagyszerűen szereplő két versenyzőnek csütörtökön semmi sem sikerült  mindketten vereséget szenvedtek.
Balogh Csaba a majdnem száz Élő-ponttal magasabban jegyzett Olekszandr Arescsenko ellen ült asztalhoz, akivel az első összecsapáson megosztozott a ponton. A második partiban természetesen az ukrán kezdhette a játékot, aki nem is kegyelmezett, megszerezte a továbbjutást jelentő győzelmet.Cao Sangnak egy kínai, nevezetesen Hszü Csün jelentette a végállomást. Bár Cao szorossá tudta tenni a csatát, végül fejet kellett hajtania riválisa előtt.A két magyar produkciója minden elismerést megérdemel, hiszen már az első fordulóból is úgy jutottak tovább, hogy nem ők voltak az esélyesek. Balogh Csaba nem gyarapította értékszámát, igaz, nem is veszített belőle, Cao Sang pedig ebben a vonatkozásban öt pluszt könyvelhetett el.VILÁGKUPA, HANTI-MANSZIJSZK
A 32 közé jutásért. 2. játéknap: Hszü Csün (kínai, Élő-pont: 2582)–Cao Sang (magyar, 2538) 1:0, továbbjutó: Hszü Csün 1.5:0.5, Arescsenko (ukrán, 2653)–Balogh Csaba (magyar, 2567) 1:0, tj.: Arescsenko 1.5:0.5
Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
44 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
54 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
3 órája