Nehezen bírják a dupla terhet

GY. B.GY. B.
2005.11.29. 00:12
Címkék
A Guimaraes ellen sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg a Sporting, ezzel Paulo Bento edző beállította elődje, az októberben lemondó José Peseiro házi idénycsúcsát. Nem eget rengető széria, de az UEFA-kupa májusi elvesztése után széthulló és csak mostanság éledező klubnál ezt is értékelik. "Nem ment zökkenőmentesen, de amióta a csapat élén állok, ez volt a legjobb mérkőzésünk. Főleg a második félidőben kaptuk el a fonalat, igaz, időnként túl közel engedtük a kapunkhoz a Guimaraest" – értékelte az utolsó előtti elleni mecscset Bento.

A vendégek soraiban Dragóner Attila végig a pályán volt, és bár a Vitória játszhatott volna jobban is, a magyar légióst a legtöbb sportlap dicséri. "A múlt héten nyertünk a Gil Vicente ellen, hét közben a Boltonnal vívtunk hatalmas mérkőzést az UEFA-kupában, most pedig a liga egyik legerősebb csapatánál vizitáltunk. Nem voltunk a legfittebbek, de elsősorban az összpontosítás hiányára vezetem vissza a vereséget – mondta lapunknak a védő. – Nehezen bírjuk a kettős terhelést, mert szűk a keretünk, de egyik fronton sem adjuk fel a küzdelmet. A következő időszakban a Leiria, majd a Penafiel ellen szeretnénk megkezdeni a felzárkózást a középmezőnyhöz."

A címvédő Benfica hazai pályán nem bírt a városi rivális Belenensesszel, és már nyolc pontra van a listavezető Nacionaltól. "Ha nem javítunk sürgősen, nehéz lesz visszakerülnünk az élmezőnybe" – mérgelődött Ronald Koeman, a négy meccse nyeretlen Benfica edzője.

SUPERLIGA - a 12. forduló vasárnap késő esti mérkőzésein
Sporting–Guimaraes 2–0 (Deivid 52., Carlos Martins 62.)
Benfica–Belenenses 0–0

Az élcsoport: 1. Nacional 27 pont, 2. Braga 26, 3. Porto 24 (11 mérk.), 4. Setúbal 23 (10–3), 5. Sporting 23 (17–14), 6. Benfica 19, …17. Guimaraes 10
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
6 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
6 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
7 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
7 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
7 órája