Roberto Carlos honvágya

2005.11.27. 01:27
Címkék
Könnyen lehet, hogy az európai klubfutball hamarosan egy legendás játékossal szegényebb lesz, Roberto Carlos ugyanis arról beszélt, már nagyon erős honvágy gyötri. "A jövőmet csakis Brazíliában tudom elképzelni, tehát nemsokára hazatérek. Nagyon sok évet töltöttem távol a hazámtól" – nyilatkozta a Real Madrid és a brazil válogatott balbekkje.

Természetesen azonnal felvetődött, mikor szándékozik elhagyni a királyi gárdát a kis brazil, hiszen a Reallal 2008-ig van élő szerződése. "Pontosan nem tudom, de csak tőlem függ. Mivel belefáradtam a folytonos stresszbe, szerintem a megállapodás lejárta előtt távozom. Mindig eljön a pillanat, amikor az embernek meg kell pihennie. Nem élhetek ekkora feszültségben és aggodalomban, vannak olyan éjszakáim, hogy nem tudom lehunyni a szememet. Ha ebben a szezonban a Madriddal nyerek valamit, Brazíliával pedig világbajnokok leszünk a nyáron, a csúcson hagyhatom abba a labdarúgást Európában" – így Roberto Carlos, aki a miértet is elárulta: "A gondjaim itt kezdődnek a klubnál: mindennap hatalmas nyomás alatt tartanak. Lassan eljön az ideje, hogy ennek vége szakadjon."

A forduló nyitó mérkőzésén megszerezte első idegenbeli győzelmét az Athletic Bilbao, és elmozdult az utolsó helyről. Igaz, a megelőzött Betis vasárnap lép pályára, és visszataszíthatja a sereghajtó pozícióba a Mallorcán győző baszkokat. A Bilbao egyetlen és egyben győztes találatát Luis Prieto szerezte a "világ végéről" elvégzett szabadrúgásból Antonio Prats, a Mallorca kapusa támogatásával.

A 13. forduló nyitó mérkőzésén
Mallorca–Athletic Bilbao 0–1(Prieto 56.)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 perce

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
42 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
45 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája