Lefékezték a Cavalierst

2005.11.26. 02:34
Címkék
Nyolc győzelem után vesztesen hagyta el a harcmezőt a Cleveland: LeBron James "csak" 19 pontot termelt (két perccel az első negyed vége előtt szerezte első mezőnygólját…), márpedig ennyi nem elég a minden hájjal megkent játékosok egész sorát felvonultató Indianával szemben – pláne akkor, ha Ron Artest valakire úgy istenigazából rááll.

"Presztízskérdés? Ugyan! Egyszerűen a munkámat végeztem" – szabadkozott az egész mérkőzésen James nyakán csüngő Artest, aki túl azon, hogy féken tartotta a Cavs-expresszt, támadásban is sokat segített csapatának (21 pont). Persze butaság volna kizárólag James nyakába varrni a vereséget (az átlagban 105 pontot hintő gárda ezúttal elakadt 76-nál), például azért is, mert a Pacers újabban szenzációsan védekezik, előző vetélytársát (Houston) is csupán 74 pontig engedte.

Távirati stílusban a többi mékőzésről
  • A játéknap másik mérkőzésén Kobe Bryant volt a főhős: a Los Angeles Lakers húzóembere 34 pontjából 29-et az utolsó 18 percben szerezve szinte egymaga verte vissza a Seattle támadását.
  • Szívritmuszavart állapítottak meg az orvosok Zseljko Rebracsánál: az LA Clippers meghatározatlan ideig nem számolhat csapatában szerb idegenlégiósával.
NBA, ALAPSZAKASZ, 24. JÁTÉKNAP
Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 98–76 (25–15, 22–15, 21–22, 30–24). Legjobb dobók: Artest 21, Jasikevicius 17, J. O'Neal 15, ill. L. James 19, Gooden 16, Hughes 13
Los Angeles Lakers–Seattle SuperSonics 108–96 (24–19, 19–32, 36–20, 29–25). Ld: Bryant 34, Odom 23, Cook 17, ill. Lewis 32, Allen 19, Radmanovic 13

Szavazás

Melyik csapat lesz 2005-2006-ban az NBA bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
10 perce

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
14 perce

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
14 perce

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
27 perce

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
29 perce

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
34 perce

Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban az atlétikai Eb-n

Atlétika
36 perce