Nem tetszik a rendszer

A Fenerbahce elleni, keserű befejezéssel végződő forgatókönyv ismerős lehetett a piros-fehérek légiósának: a középpályást is felvonultató magyar válogatott hasonló módon kapott ki szerdán Görögországban. Noha Athénban 21. alkalommal bújhatott címeres dresszbe, az őt kísértő 13-as, illetve 21-es szám ellenére a futballista állítja: többről van itt szó szimpla balszerencsénél…

– Talán kezdjük ott, hogy amikor a nyáron boldogan Törökországba szerződtem, minden olyan szépen alakult, és ami a legfontosabb: eleinte a játék is jól ment – elevenítette fel első manisai napjait Böőr Zoltán. – Aztán rosszabbodott a helyzet, és nincs ezen mit szépíteni, ma már nem azt a produkciót nyújtom, ami elvárnak tőlem, illetve amit elvárok magamtól.

– Mégis, miért?
– Erre nem könnyű felelni. Tudja, hogy van ez, Magyarországtól messze élő emberként nem akarok magyarázkodni.

– Akkor mondom én, mit hallottam: új edző érkezett a klubhoz, aki nemigen szerepelteti.
– Fogalmazhatunk így is. A történethez azért hozzátartozik: Törökországban a három-négy nagycsapaton kívül csak egy-két együttes próbálja meg játszani a futballt, a többiek berendezkedtek arra, hogy a védők előrevágják a labdát, amivel az egy szem támadó megkísérel valamit kezdeni. Sajnos a Manisaspor sem tartozik a kivételek közé, hivatalba lépését követően Ersun Yanal hamar egyértelművé tette, hogy ezt a rendszert favorizálja. Csakhogy ebben a szisztémában nem találom a helyem, nem csoda, hogy a kispadra szorultam. Persze, mivel nekem kell alkalmazkodnom a szakvezetőhöz, és nem neki hozzám, szinte más sem csinálok, mint azon agyalok, hogyan tudnék még többet kihozni magamból. Néha már úgy érzem, túlságosan is sokat rágódom ezen.

– Legalább közel jár már a megoldáshoz?
– Ha rendszeresen pályára léphetnék, megmutathatnám.

– A válogatottban megkapta a lehetőséget – majd pedig a Hasfelmetsző Jack szúrószerszámánál is élesebb kapitányi kritikát…
– A bírálat jogos volt, a görögök ellen mindannyian roppant gyengén teljesítettünk. Holott úgy futottam ki a gyepre, hogy most aztán kifulladásig küzdök, erre alig találkoztam a labdával. Olyan csalódott szerintem még sohasem voltam mérkőzés után, mint Athénban. Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el valamit. Hallottam, hogy Lothar Matthäus utólag célzott arra: amióta kikerültem Törökországba, "teszek" a válogatottra. Nos, ez – már elnézést a kifejezésért – hülyeség. Ha kint remekelnék, miközben a nemzeti együttesben bakiznék, akkor lehetne ilyesmit állítani. Erről viszont szó sincs, hiszen jelen pillanatban itt is, ott is keresem a helyem…

– Csak találja meg idejében.
– Edzek, mint az őrült, és várok a következő lehetőségre mind a klubomban, mind pedig a válogatottban – mert a válogatottban nekem még ma is álom futballozni. Azért, hogy most itt tartok, nem hibáztathatok senkit, kizárólag én tehetek róla. Nagyon bánt, hogy így alakult, ám hiszem: előbb-utóbb jóra fordul minden. Ha rajtam múlik, akkor előbb.