Vb-selejtezők: elutasított óvás

2005.11.21. 18:23
Címkék
A FIFA elutasította a Bahreini Labdarúgószövetség óvását, amelyet a Bahrein-Trinidad és Tobago mérkőzés után nyújtottak be, mert szerintük a visszavágó hosszabbításában a kolumbiai játékvezető nem adta meg a szerintük szabályos egyenlítő góljukat.

A mérkőzés 95. percében történt, hogy a trinidadi kapus feldobta a labdát egy kirúgást megelőzően s ekkor pöckölte el előle Husszein Ali Baba, majd lőtt a vendégek kapujába. Oscar Julian Ruiz Acosta játékvezető azonban nem adta meg a gólt kapustámadás miatt.

Hogy szabályos volt-e a gól, vagy sem, azt viszont már nem is tárgyalta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, miután az óvást a határidő lejárta után adták be. Így aztán véglegessé vált a jövő évi németországi világbajnokság 32 résztvevőjének névsora.

Érdekes, hogy a bahreiniek éppen egy óvásnak köszönhetően jutottak tovább az ázsiai pótselejtezőből, miután Üzbegisztán megóvta az első mérkőzést, amelyet ugyan 1-0-ra megnyert, de a játékvezető nem adta meg egy szabályos góljukat. Az újrajátszott találkozón aztán 1-1-re végeztek, így Bahreinben a 0-0 elég volt a továbbjutásukhoz. A világbajnokságra azonban végül Trinidad jutott ki.



Európai zóna: eredmények, menetrend
Dél-amerikai zóna: eredmények, menetrend
Afrikai zóna: eredmények, menetrend
Közép- és észak-amerikai zóna: eredmények, menetrend
Ázsiai zóna: eredmények, menetrend
Óceániai zóna: eredmények, menetrend
Futball-lexikon
Európa-bajnokság 2004
Copa América 2004
Afrikai Nemzetek Kupája 2004
Ázsia-bajnokság 2004
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
43 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
56 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája