Újabb elismerés az UEFA-tól

B. B.B. B.
2005.11.21. 00:11
Címkék
Andy Roxburgh, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) technikai igazgatója korábban úgy fogalmazott, a labdarúgás olyan, mint egy torta, amelyen a profi labdarúgás csupán a hab. A lényeg az alap – jelen esetben az utánpótlás – hiszen e nélkül nincsen torta sem.

Nos, a magyar labdarúgás (ha már a felnőttek között sajnos továbbra sem tündökölünk…) legalább ezen a téren sikereket ér el, hiszen az UEFA – akárcsak tavaly – az idén is Európa legjobb utánpótlásprogramjává választotta az OTP-MOL Bozsik Labdarúgó Akadémia, valamint a nyári, zánkai tábor együttes kezdeményezését.

Az UEFA minden év szeptemberében bekéri a nemzeti szövetségek önálló utánpótlásprogramokkal kapcsolatos beszámolóit, amelyeket az európai szövetség az erre külön létrehozott bizottságában értékel. Az elbírálásnál a két legfontosabb szempont a tömegesítés és a kiválasztás. A magyarországi program vezetője, Mezey György pedig már kézhez is kapta azt a gyönyörű kivitelű elismerő oklevelet, amelyet – a munka elismeréséül – az UEFA elnöke, Lennart Johansson, valamint főigazgatója, Lars-Christer Olsson írt alá.

"Fontos jelzés ez, hiszen a magyar futballal kapcsolatban az elmúlt időszakban az újságok címlapján csupán csatározásokról és vitákról lehetett olvasni, miközben a háttérben egy ilyen utánpótlásprogram is működik – mondta büszkén Mezey György. – Rengetegen dolgoznak a program sikerességéért – a megyei szövetségeken át egészen az instruktorokig – sőt, ez esetben az Magyar Labdarúgó-szövetség és a Magyar Labdarúgóliga illetékesei is egyetértenek. Itt a bizonyíték, hogy megéri. Ha továbbra is ilyen olajozottan működik a program, nagy esély van rá, hogy három-négy éven belül a magyar labdarúgás értékes sikereket érjen el."

Ehhez csak annyit: valóban jó lenne, ha a jövőben már nem csak az utánpótlás-programok kapcsán szólnának elismerően a magyar futballról…
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
8 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
10 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
32 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája