Új bajnokjelölt a láthatáron

2005.11.21. 00:11
Címkék
Eddig fenntartásokkal fogadta a portugál közvélemény a Braga szurkolóinak azt a kijelentését, amely szerint csapatuk esélyes a bajnoki címre, ám azt követően, hogy a Benfica is behódolt a Május 1. Stadionban, gyökeresen megváltozott a helyzet.
A címvédő korántsem szokványos mérkőzésen kapott ki: egyrészt akkor került előnybe, amikor a listavezető Braga leginkább elemében volt, majd miután a hazaiak a hajrára nagy nehezen a maguk javára fordították az állást, a játékvezető még a kilencven percen túl is tartogatott meglepetéseket. A 93. percben egy véleményes kezezés miatt megítélt tizenegyesből Nuno Gomes egyenlített, nem sokkal később pedig Maxi Bevacqua leshelyzetből szerezte meg a Braga mindent eldöntő gólját.A Porto simán elverte az Académicát – igaz, César Peixoto szerzett egy fantomgólt (a labda nem jutott túl a gólvonalon) –, Dragóner Attila pedig végig a pályán volt a Gil Vicente ellen hazai pályán győző Guimaraesban.SUPERLIGA,11. forduló
Braga–Benfica 3–2 (Cesinho 68., Maxi Bevacqua 87., 95., ill. Anderson 21., Nuno Gomes 93. – 11-esből)
Porto–Académica 5–1 (Lucho González 10., 93., Lisandro López 19., 77., César Peixoto 71., ill. Marcel 94.)
Guimaraes–Gil Vicente 2–0 (Benasur 40., Paulo Sérgio 56.)
Rio Ave–Nacional 0–2 (André Pinto 65., Miguelito 89.)
Naval–Setúbal 0–3 (Pedro Oliveira 71., Fábio Hempel 77., 82.)
Amadora–Pacos Ferreira 0–0
Penafiel–Sporting 0–1 (Liedson 59.)

Az élcsoport:
1. Braga 26 pont, 2. Porto 24 (18–7), 3. Nacional 24 (14–4)

A következő forduló mérkőzéseit 27-én és 28-án rendezik.
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
31 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
44 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
55 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája