Norvégia volt az északi fény

B. A.B. A.
2005.11.21. 00:11
Címkék
A házigazda Dánia hatalmas csalódást okozó szereplése megtette hatását, a női Világkupa legérdekesebb meccsein meglehetősen foghíjas volt az aarhusi sportcsarnok lelátója. A szervezők okkal bosszankodtak az elmaradt bevétel miatt, s a helyi sajtó sem bánt kesztyűs kézzel a csapattal. Ráadásul azzal, hogy az olimpiai bajnok együttes nem jutott a négy közé, felborult a Jan Pytlick által összeállított vb-felkészülési program is, hiszen a szövetségi kapitány még két mérkőzést tervezett a hét végére. Nos, egyszer legalább még pályára lépett a házigazda: a vasárnapi program felvezetéseként Franciaország ellen játszott egy tesztmeccset, s döcögős játékkal, de legalább nyert, 28–20-ra.A bronzéremért Oroszország és Románia játszott, s Jevgenyij Trefilov tanítványai főként a második félidőben mutatott produkciójuknak köszönhetik, hogy sikerélménnyel zárták a tornát, hiszen a szünetben még az erősen tartalékos román együttes vezetett 18–15-re, ám a szünet után Marennyikova vezérletével fordított Oroszország, s végül 31–29-re nyert.Számunkra különösen érdekes volt a finálé, hiszen a magyar válogatott két világbajnoki csoportellenfele, Norvégia és Dél-Korea csatázott az aranyéremért. Az kiderült, hogy a mieinknek nem lesz könnyű dolguk Szentpéterváron, hiszen mindkét csapat remek kézilabdát mutatott be. A lendületes ázsiai válogatott időnként követhetetlen tempóban száguldott végig a pályán, az északiak becsületéért is játszó Norvégia viszont precízebb volt. A nyolcgólos Kristine Lunde bizonyult a csapat vezérének, s az Európa-bajnok norvégok 15–14-es félidő után 30–27-re nyerték meg a Világkupa döntőjét.
Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
12 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
12 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
39 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
42 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
49 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
50 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
1 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
1 órája