Jol megvan ászok nélkül

2005.11.21. 00:11
Címkék
MunkatársunktólA napokban egy távozó és egy, az utóbbi időben bírált középpályást is hírbe hoztak a jó idényrajt után némiképp viszszaeső, immár négy meccse nyeretlen Tottenhammel, de Martin Jol menedzser most leszögezte: klubja nem engedheti meg magának Roy Keane (Manchester United) és Arjen Robben (Chelsea) megszerzését.

"Öt hónappal ezelőtt tényleg azt mondtam, Robben Johan Cruyff óta a legjobb holland játékos, ezt tartom most is, de ez nem jelenti azt, hogy meg akarjuk szerezni – mondta a hozzáállása, illetve sérülékenysége miatt kritizált honfitársáról Jol, majd Keane-ről is ejtett néhány szót. – Az ő posztján elég erősnek tűnünk, nekünk két másik problémát kell orvosolnunk."

A West Ham ellen mutatott produkció és eredmény (1–1) láttán azért megkockáztathatjuk: Robben és Keane is elférne a Spurs középpályáján.

PREMIER LEAGUE
A 13. forduló vasárnapi mérkőzésein
Tottenham–West Ham 1–1

(Mido 16., ill. A. Ferdinand 90.)

Middlesbrough–Fulham 3–2
(Morrison 64., Aijegbeni 76., Hasselbaink 84., ill. C. John 9., Bouba Diop 70.)

Az élcsoport: 1. Chelsea 34 pont, 2. Wigan 25 (12 mérk.), 3. Manchester United 24 (12), …6. Tottenham 21, …8. West Ham 19, …11. Middlesbrough 18, …14. Fulham 12

LEAGUE CHAMPIONSHIP
A 19. forduló vasárnapi mérkőzésén

Brighton–Crystal Palace 2–3
Az élcsoport: 1. Sheffield United 45 pont, 2. Reading 44, 3. Watford 35, …9. Crystal Palace 27 (17 mérk.), …23. Brighton 16

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
8 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
9 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
36 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
39 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
45 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
46 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
58 perce

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
1 órája