Buzsáky Ákosék most hengereltek

2005.11.20. 02:39
Címkék
Gyepes Gábor csapata, a Wolverhampton Wanderers még pénteken 3–0-s győzelmet aratott idegenben, a Derby County ellen. A védő ezúttal a válogatott görögországi meccse miatt a kispadon kapott helyet, és onnan nézte végig az összecsapást. "Rendkívül hideg volt, röpködtek a mínuszok, ennek ellenére huszonhárom-ezer néző volt kint a találkozón. Jókor jött a siker, kedden a listavezető, eddig veretlen Sheffield Unitedet fogadjuk" – tekintett előre Gyepes Gábor.

A Buzsáky Ákost a 60. percig foglalkoztató Plymouth végre nemcsak jól játszott, hanem nyert is, a Queen's Park Rangerst verte meg. "Örülök, hogy így jöttek a gólok. A cserét magam kértem, már három nullánál, mert éreztem az izomsérülést a hasfalamban. Pihenni kellene, csakhogy kedden újabb meccs következik, addig rendbe kell jönnöm" – mondta Buzsáky Ákos.

Fülöp Márton negyedik találkozóját is végigvédte a Coventry Cityben, amely hazai pályán 1–1-et ért el az Ipswich ellenében. "Hajtós meccset játszottunk, mindkét félnek voltak helyzetei. Jól ment a védés, meg is választottak a mérkőzés emberének. Egyszer ziccerben levettem a csatár lábáról a labdát, még két-három nagyobb védésem akadt, és végig rengeteg beadást kellett lehúznom" – idézte fel a történteket a válogatott kapus.

LEAGUE CHAMPIONSHIP
19. forduló: Derby County–Wolverhampton Wanderers 0–3, Plymouth Argyle–Queen's Park Rangers 3–1, Coventry City–Ipswich Town 1–1, Burnley–Leicester City 1–0, Crewe Alexandra–Stoke City 1–2, Norwich City–Luton Town 2–0, Preston North End–Cardiff City 2–1, Reading–Hull City 3–1, Sheffield United–Millwall 2–2, Southampton–Leeds United 3–4, Watford–Sheffield Wednesday 2–1.

A Brighton–Crystal Palace összecsapást vasárnap rendezik meg.

Az élcsoport: 1. Sheffield United 45 pont, 2. Reading 44, 3. Watford 35, 4. Leeds 30, 5. Wolverhampton 28, …12. Crystal Palace 24, …17. Plymouth 19, …21. Coventry 18
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
13 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
24 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
58 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája