Leszállt az Orosz Rakéta

Csipetnyi Törőcsik András, hozzá némi Paul Gascoigne, egy kis Eric Cantonával fűszerezve: hogy a futballrajongók is megértsék, ez volt Pavel Bure. Páratlan tehetség, aki rengeteget kihozott magából, de mégsem annyit, amenynyit tudatos önmenedzseléssel kihozhatott volna. Idejét megosztotta a hoki és a szép lányok között; még Anna Kurnyikovát is lecsapta barátja, Szergej Fjodorov kezéről, s már az eljegyzést is megtartották, mielőtt Enrique Iglesias képbe került volna… Pavel Bure az ezer pontot sem érte el tizenkét NHL-szezonjában; ezzel biztosan nem kerülne be a Hall of Fame-be, miként az egyetlen – vesztes – Stanley-kupa-döntőjével sem. De bekerül, az biztos, és nem a statisztikák, hanem a szurkolóknak szerzett megannyi örömteli pillanat okán.

Cári órásmester volt az egyik őse

Nála gyorsabb, robbanékonyabb, látványosabban támadó hokist keveset hordott hátán a jég. Öt legkiemelkedőbb idényének gólátlaga 57.6 volt. Térdében keresztszalag-szakadással is kétszer tudott gólkirály lenni. Apró probléma, hogy kissé önző volt; rendszerint szólóban kísérelte meg átrágni magát az ellenfél teljes csapatán. Ami a leghihetetlenebb: gyakran sikerrel.

Súlyos térdsérülései megtörték karrierjét, s legalább akkora pechje, hogy igazán erős csapatban nem játszhatott. Ha a kilencvenes évek Detroitja vagy Coloradója áll mögötte, most legalább hatszoros NHL-győztes lenne. Így "csak" a hoki Paganinije volt.

A Bure család Svájcból származott el Szentpétervárra, az ükapa III. Sándor cár udvari órásmestere volt. A vörös október állami tulajdonba sodorta a családi vállalkozást, a Bure-órák legendáját azonban a Cseka terrorja sem tudta szertefoszlatni. Olyannyira nem, hogy számos remekmű fennmaradt, s Pavel Bure az ötven arany másolatból hármat Borisz Jelcin elnöknek ajándékozott a kilencvenes évek derekán…

A papa is híresség volt, de ő már nem az órásműhelyben, hanem a medencében: Vlagyimir három olimpián – 1964-ben, 1968-ban és 1972-ben – képviselte a Szovjetuniót. Már akkor levitte a jégre a kis Pavelt, amikor az még csak hatéves volt; egy szék segítségével tudott csak csúszkálni. S mire 16 éves lett, összeállt az a csatártrió, amely minden idők legjobb támadóalakzata lehetett volna. Ám Pavel Bure és a nála két évvel idősebb Szergej Fjodorov meg Alekszandr Mogilnij "csak" néhány junior vb-n kápráztatta el a publikumot. Mogilnij már az 1989-es svédországi vb-ről disszidált, Fjodorov egy évre rá, a seattle-i Jóakarat Játékokról követte cimboráját. A felbomlás küszöbére került Szovjetunióban már a KGB sem volt a régi: Bure – akit 1989-ben a 113-as sorszámmal draftolt a Vancouver – 1991 nyarán legálisan elutazott Kaliforniába, majd felment Vancouverbe, és aláírt a Canuckshoz.

Az örökranglista harmadik helyéig jutott

Mire az év újonca lett az 1991–1992-es szezon végén, és 34 góljával meg 60 pontjával kiérdemelte a Calder-trófeát, már mindenki csak Orosz Rakétaként ismerte.

A java azonban még hátravolt. A rákövetkező két idényben egyaránt 60 gólig jutott, s az első három szezonjában szerzett 154 találat az örökranglista harmadik helyére repítette a moszkvai srácot, Wayne Gretzky és Mike Bossy mögé: NHL-karrierjük első három évadjában csak ők találtak többször a hálóba.
A töretlenül felfelé ívelő karrier szinte törvényszerű állomása volt az 1994-es playoff a Stanley-kupáért; minden idők egyik legizgalmasabb döntőjében 1–3-ról még fel tudott jönni 3–3-ra a kanadai csapat, de a Madison Square Gardenben 3–2-re megnyerte a hetedik összecsapást a Rangers, s ezzel megtörte az 53 éve tartó átkot: 1941 után újra a piros-kékeké lett Lord Stanley trófeája. Bure a playoff 24 mecscsén 16 gólt és 15 gólpasszt jegyzett, s ha ők nyerik a döntőt, nyilván ő a rájátszás MVP-je.

Az 1994–1995-ös, a lockout által lerövidített évadban 44 mérkőzésen 20 gólt és 23 asszisztot termelt, majd alighogy megkezdődött az 1995–1996-os idény, november 9-én Chicagóban, a Blackhawks elleni meccsen elszakadt a térdében az elülső keresztszalag. A potenciálisan végzetes sérülésből a következő évadra épült fel, s az 1997–1998-as alapszakaszban ütött 51 gólja jelezte: újra a régi. De ő menni akart, és a vezetőség 1999 januárjába elengedte a Florida Panthershez. Az ezt követő két teljes idény – egyénileg – Bure karrierjének csúcspontja volt: 58, illetve 59 góllal elnyerte a gólkirálynak járó Maurice Richard-trófeát, egy olyan korban, amikor vészesen csökkent a meccsek gólátlaga.

A gardenben zárult a karrierje

Pályafutása utolsó periódusa a Madison Square Gardenben zajlott. Ám a Rangers-korszak fájdalmasan kurtára szabatott: 2002. december 3-án, Buffalóban újabb súlyos térdsérülést szenvedett, amiből már nem is tudott kikászálódni. A 2003–2004-es évad teljesen kimaradt, aztán jön a bérvita, a lockout, s a de facto visszavonulás. Ami 2005. november 1-én vált hivatalossá.

Egyidejűleg kinevezték Pavel Burét az orosz válogatott menedzserének. Ez minimum szokatlan egy 34 éves fiatalember esetében, Oroszország azonban annyira kiéhezett már a hokisikerre, hogy valami rendkívüli lépéstől várja a régi dicsőség visszatértét. Bure szűzbeszédében nem kertelt: "Aki nem akar jönni a válogatottba, az ne jöjjön; nyafogó hokisokra nincs szükségem. Viszont aki jön, az feszüljön meg a jégen! Garantálom, hogy aranyéremmel térünk haza Torinóból, a jövő évi olimpiáról."

Erre Leonyid Tyagacsev, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke is rábólintott, Bure pedig szombaton már ott volt a Gardenben a Rangers–Devils meccsen, hogy szemügyre vegye Makszim Kondratyevet, Fjodor Tjutyint, illetve Szergej Brilint, Vlagyimir Malahovot, Viktor Kozlovot, Alekszandr Mogilnijt, azaz a potenciális olimpikonokat.

A jövő elkezdődött.

PAVEL BURE
Születési idő, hely: 1971. március 31., Moszkva
Magasság/testsúly: 180 cm/86 kg
Klubjai: CSZKA Moszkva (1987– 1991), Vancouver Canucks (1991–1998), Florida Panthers (1999. január 17.–2002. március 15.), New York Rangers (2002. március 15.–2005. november 3.)
Legjobb eredményei: a CSZKA-ban 137 bajnoki meccsen 67 gól, 31 assziszt, 98 pont; 702 NHL-meccsen 437 gól, 342 assziszt, 779 pont; olimpiai 2. (1998, Nagano), olimpiai 3. (2002, Salt Lake City); az év újonca az NHL-ben (1992); 6x NHL-All-Star (1993, 1994, 1997, 1998, 2000, 2001); az idény legjobb ötösének tagja (1994); a Maurice Richard-trófea (gólkirály) tulajdonosa (2000, 2001).