Csak egy gól, és más semmi…

Giuseppe Signori ült a kispadon, szótlanul nézett maga elé, s gondolatban alighanem azt mondta: "mamma mia…" A Lazio egykori klasszisa, akinek nem lehet könynyű megszokni, hogy nem a Stadio Olimpicóban készül a Roma elleni városi derbire, azt gondolhatta magában ezen a verőfényes szombat délutánon, hogy ő bizony ilyen meccset még nem látott. S nem volt ebben szemernyi túlzás sem: a REAC és a Sopron a bajnokság legunalmasabb, és legkilátástalanabb negyvenöt percével rukkolt ki. Ha hiszik, ha nem, gyakorlatilag semmi sem történt, ami futballmeccsre emlékeztetett volna.

A huszonkét játékos kedélyesen kocogott az első félidőben, olykor belerúgtak a feléjük szálló, vagy éppen poroszkáló labdába, de támadás, megtervezett, kombinatív akció még véletlenül sem futott a pályán. Sem az egyik, sem a másik oldalon. Mondhatnánk: érthető a visszafogottság, hiszen a REAC még nem nyert, a Sopron pedig "most alakulgat".

A kispadra villámigazolással szerződtetett Selymes Tibor a fejét fogta tanítványai tétovasága láttán, de a szomszédos kispadon ülő vagy éppen onnan felugráló Urbán Flórián sem értette, miért nem valósul meg semmi abból a taktikából, amelyet ő, vagy éppen kollégája kidolgozott.

A második félidőre egy igencsak felpaprikázott, feltüzelt REAC kocogott ki a pályára, Urbán Flórián alaposan megmondhatta játékosainak a magáét, mert a rákospalotaiak kocogásból futásra váltottak át. Igaz, előbb a Sopron veszélyeztetett, Giuseppe Signori kétszer is megvillant, hogy aztán a "galaktikus" belevesszen a nagy magyar szürkeségbe. Ez a meccs nem Signorinak volt fontos, sokkal inkább az élet-halál harcot vívó REAC-nak. És valóban ment előre a hazai csapat, helyzeteket dolgozott ki, majd rontott el. Már-már úgy tűnt, ezen a délutánon is elmarad az első győzelem, ám egy kapitális védelmi hiba besegített a rákospalotaiaknak.

Nyerges Krisztián belőtte csapata győztes találatát, néhány pillanat múlva pedig már egy kupacban volt a kék-sárgába öltözött együttes, a kispadnál meg Urbán Flórián járta örömtáncát. Megható pillanatok voltak ezek, de Beppe Signori a hármas sípszó után úgy sétált le a pályáról, mint aki nem érti, miként lehet ennyire mámorosan megünnepelni egy gyenge meccsen kivívott, soványka 1–0-s győzelmet. Pedig erről a rákospalotai fiúk sokat tudnának mesélni. ---- M ---- &