Mérföldekben mérhető változás

– A beilleszkedéssel semmi gondom nem akadt, mindjárt az első pillanattól barátságosan fogadtak, egy társam sem nézett rám szúrós szemmel, azt sugallván, hogy ez a magyar gyerek a helyemre pályázik – kanyarodott vissza a kezdetekhez a második vonal jelenleg 8. helyén álló együttes védője. – A problémát az jelentette, hogy szerződésemet csak a bajnokság előtti napokban kötöttük meg, és a szakvezetőség – érthető okokból – nem akart változtatni a felkészülés során kialakult csapaton. Ráadásul épphogy beszálltam edzeni, megsérült a bokám, nem csoda, hogy néhány fordulón át csak a kispadon jutott nekem hely. Aztán jóra fordult minden, és ma már ott tartok, hogy az eddigi tizenhét mérkőzésből kilencen léptem pályára, mindannyiszor kezdőként.

– Szóval kezdőből haladó lett.
– Talán mondhatom azt, hogy egyre jobban megy a játék. Aki ismer, tudja, szigorú vagyok önmagammal szemben, de talán az édesapám a legnagyobb kritikusom. Mielőtt október elején hazatértem volna a válogatottba, apu kint volt az egyik mecscsünkön, és utána azt mondta: jól játszottam. Akkor azt feleltem: annyira nem volt rossz, ám lesz ez még jobb is. És a következő alkalommal már úgy jöttem le a gyepről, hogy no ez tényleg jól sikerült. A legszebb az volt, amikor rá egy hétre, a hazai találkozónk előtt megjelenő műsorfüzetben menedzserünk, Glenn Hoddle úgy fogalmazott: "Amióta nálunk van, Gábor az előző fordulóban nyújtotta a legjobb teljesítményt." De hiszi, vagy sem, még ennél is van jobb sztorim.

– Hiszem, ha hallom.
– Az országos napilapnak, az Expressnek megjelenik úgymond megyei melléklete is. Az az újság, amely hozzánk eljut, kiemelt terjedelemben foglalkozik a Wolverhamptonnal. A meccseinknek például mindig két oldalt szentel, állandó rovatokkal, úgymint a meccs pillanata, a meccs embere, szakértői vélemények és a többi. Nos, a legutóbbi két összecsapásunkon, a Derby és a Preston ellen engem választottak a mezőny legjobbjának, miközben a gyakorta pikírtkedő hozzáértők azt írták rólam: nagy mentéseim akadtak, mi több, jó helyen volt nálam a labda, illetve hogy én vagyok Mister Megbízható.

– Idehaza, ha jól emlékszem, nemigen jellemezték így.
– Úgy tetszik, Angliában könynyebb kiérdemelni a dicséretet.

– Csodálkoznék, ha hazavágyna.
– Szerintem kezdek egyenesbe jönni. A Wanderers tagjaként nem kell foglalkoznom semmi mással, csak a focival. Sőt: csak a foci jó oldalával. Említek egy példát: ha, mondjuk, a Fradival kikaptunk, még egy órával a lefújást követően sem volt érdemes megkockáztatni egy szolid mosolyt, mert már néztek is rád: hogyan képzeled ezt?! Itt meg mi van? Vereséget szenvedünk idegenben, de visszafelé a buszon majdnem hurráhangulat uralkodik. Engem persze emészt, ha pont nélkül maradunk, vagy ha eladok egy labdát, azonban a többiek azzal vigasztalnak, ezen már úgysem tudsz változtatni, az élet megy tovább, foglalkozz a következő feladattal. És jobban belegondolva: tökéletesen igazuk van.

– Milyenek a wolverhamptoni hétköznapok?
– Relatíve egysíkúak. Általában napi egy edzésen kell részt vennünk, azonkívül "szabadfoglalkozás" van. A baj csak az, hogy a menyasszonyom, Póth Dia Pesten maradt, így sokszor egyedül vagyok. Csavarogni nem szoktam, egyedül, ugyebár, nem szerencsés, ezért legtöbbször a lakásban sürgök-forgok, rendezgetek, DVD-t nézek és olvasok. Ezekben a napokban éppen a Puskás Öcsi bácsiról szóló könyvet. Eddig is nagyon tiszteltem, de amit most megtudtam róla, annak köszönhetően még inkább nőtt a szememben.

– Az angol nyelvet az ételrendelésnél gyakorolja?
– Mifelé rendelés? Én főzök! Csirkét, marhát rendszeresen, legközelebb halat szeretnék. Bár apu mindig aggódva kérdezi, eszel-e rendesen, kisfiam, megnyugtatom, semmi gond az étvágyammal. Ami pedig az angolt illeti, igyekszem úgy elsajátítani, hogy a Sky Newson futó híreket olvasom, és az ismeretlen szavakat már keresem is ki a szótárból. No és jól eldumálok a szomszéddal: csapattársam, George Olofinjana lakik mellettem, és mivel ő nigériai, én meg magyar vagyok, marad nekünk az angol…

– Némi túlzással Gera Zoltán is a szomszédja.
– "Gerzsonnal" sokszor összefutunk. Közel van Birmingham, talán ha félórányi kocsikázásra. Felmegyek az autópályára, tizenhárom mérföld, és ott is vagyok.

– Mérföldet mondott, ugye? Szépen átállt…
– Várjon csak, gyorsan átszámolom: cirka húsz kilométer… Különben is, muszáj volt hozzászoknom az angol mértékegységhez, hiszen itt még a tizenhatos helyett is azt mondják: tizennyolc yardos.

– A Ferencváros január végéig adta kölcsön a Wolverhamptonnak. Mit gondol, milyen közel van ahhoz, hogy meghosszabbítsák a szerződését?
– Mérföldben vagy kilométerben…? Komolyra fordítva: szeretnék Angliában, azon belül Wolverhamptonban maradni. A már említett lapban azt is írták, a Wolves örülhet, ha megtarthat. Én nem venném a bátorságot, hogy ezt kijelentsem, de… Az esküvőt a nyárra tervezzük, jó lenne, ha a szezon végén azzal búcsúzhatnék el a többiektől, hogy most nőtlenként hazamegyek, de nős emberként visszatérek… ---- H ---- M