A tizenhat esztendős felnőtt

– Játszottam volna még, persze, de a csapat az első, így örülök, hogy maradt a döntetlen – felelte felettébb diplomatikusan Németh Krisztián. – Miként az is boldoggá tesz, hogy túlestem a debütáláson; mit mondjak, a hétvégén nem hittem volna, hogy ez a csoda megtörténhet velem.

– Hétfőn már sejtett valamit?
– Noha aznap szóltak, hogy egy-két napra elköltözöm az agárdi futballakadémiából, mert kedden a Hungária körúton edzhetek, legfeljebb álmomban gondoltam volna a bemutatkozásra.

– Aztán…
– Már a szünet előtt elmentünk melegíteni. Melegítettem, melegítettem, mígnem odaszóltak: gyere, Krisztián, beszállsz.

– Elsőre meghallotta?
– Az biztos, hogy nem kellett kétszer mondani…

– A lefújást követően beszélt Garami Józseffel?
– Sokat nem, ám amit hallottam tőle, az elég volt. Azzal biztatott ugyanis, hogy csináljak mindent ugyanúgy, ahogy eddig, és akkor… De ez odébb van. Most csupán annyi bizonyos, hogy még egy lapáttal ráteszek, és majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Azt mindenféleképpen szeretném elmondani, hogy a társaim nagyon rendesek voltak, egy pillanatig sem éreztették velem, hogy újonc vagyok köztük. A végén még Illés Béla is gratulált nekem, talán ennek örültem leginkább.

– Szombaton MTK–Kaposvár.
– A Haladással játszunk.

– Megnéztem: MTK–Kaposvár, Hidegkuti-stadion, tizennyolc óra.
– Ja, az a felnőttcsapat programja. Én a tizenkilenc éven aluliak együttesében lépek pályára. A Haladás ellen.

– Csalódott emiatt?
– Már hogyan lennék az?! Tizenhat éves vagyok, azt hiszem, van még időm… ---- A ---- N