Elmaradt a rekordjavítás

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.10.17. 01:13
Címkék
"Az utolsó öt kilométeren nem úgy futottam, ahogyan szerettem volna, nem vagyok túlságosan boldog "  mondta Haile Gebrselassie, pedig a világ idei legjobbjával, 2:06:20 órával nyerte meg vasárnap az amszterdami maratonit.
Csakhogy az etióp futólegenda, aki a múlt évben vonult vissza a pályaversenyzéstől, ennél többre vágyott, világcsúcsjavításra készült. Korábban csak egyszer, három évvel ezelőtt Londonban rajtolt a 42 195 méteres távon, így nem csoda, hogy sokakat meglepett a bejelentésével. Igaz, szeptemberben a hollandiai Tilburgban 10 mérföldön a világ eddigi legjobb eredményét (44:24) érte el, a legtöbben mégis inkább a múlt nagy sztárjaként tisztelték. A 32 éves etiópnak azonban még nagy tervei vannak. Bár az 5000 és a 10 000 méter világrekordját elhódította Kenenisa Bekele, ő is szeretne felkerülni a csúcslistára.Amszterdamban 35 kilométernél még úgy tűnt, sikerül valóra váltania álmát, a 40 kilométert jelző táblához azonban már hátránnyal érkezett, noha ezúttal nem csak vízzel frissítette magát, mint három évvel ezelőtt."Londonban a táv végén nagyon fáztam, és rendkívül fáradt voltam, ezért Amszterdamban már sportitalt használtam – magyarázta. – Ennek ellenére az utolsó kilométereket még mindig nem bírtam. Többet kell edzenem."Nemzetközi maratoni, Amszterdam
Férfiak: 1. Haile Gebrselassie (etióp) 2:06:20. Nők: 1. Kutre Dulecha (etióp) 2:30:06
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
3 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
3 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik