Kimi Räikkönen jutalomjátéka
A világbajnok Fernando Alonso és a vb-címről Brazíliában lecsúszó Kimi Räikkönen jutalomjátékát hozta a Japán Nagydíj, amelyen az idény két legnagyobb alakja számos remek előzéssel tört a mezőny végéről az elejére. A legemlékezetesebb manőver a finné volt az utolsó körben Giancarlo Fisichellával szemben, ezzel állt ugyanis az élre.

MTI
Kimi Räikkönen a 17. rajthelyrôl indult, az utolsó körben állt az élre, azaz élete legnagyobb sikerét aratta

MTI
Kimi Räikkönen a 17. rajthelyrôl indult, az utolsó körben állt az élre, azaz élete legnagyobb sikerét aratta
Ha megkérdeznek egy pilótát arról, mi lehet a legjobb érzés, amit megélhet pályafutása során, minden bizonnyal a világbajnoki cím megszerzését mondja. Ezért dolgozik mindenki a Formula–1-ben, ez a végső cél. Ám pusztán élvezeti szempontból az sem sokkal maradhat el ettől, ha a 17. helyről rajtolva, a teljes mezőnyön legalább egyszer – a boxkiállások miatt néha kétszer is – át kell verekednie magát, és úgy sikerül nyernie, hogy az utolsó manővert a záró körben hajtja végre, nem is mindennapi módon.
"Nincs már semmi a versenyből, ez az utolsó esély, ezt közöltük Kimivel a rádión keresztül. Megkérdezte, hány kör van még hátra, mi pedig megmondtuk, hogy csupán egy. Aztán fogta magát, előzött és győzött" – mondta Ron Dennis, a McLaren csapatvezetője Kimi Räikkönenről, aki sokak szerint az elmúlt évek legnagyobb előzését mutatta be Szuzukában. Ugyan vitába lehet szállni azzal, hogy ez volt-e a legszebb manőver a versenyen vagy az elmúlt öt évben, de az tagadhatatlan, hogy az időzítést is figyelembe véve ennél nem volt zseniálisabb.
Az NSO ajánlja
Visszatérve Räikkönen Fisichellával szemben bemutatott előzésére, ezt máris elkezdték a nagy előd Mika Häkkinen 2000-es belgiumi mutatványához hasonlítani. Akkor a finn úgy ment el Michael Schumacher mellett, hogy közben a lekörözött Ricardo Zontát is maguk mögött hagyták. "Ilyet nagyon régen nem láttunk, Mika spái előzése óta vártunk a pillanatra" – fogalmazott Norbert Haug, a Mercedes főnöke. "Nem szokásom elvenni a pilóták dicsőségét, de számomra Mika előzése marad a csúcs. Ám ha azt vesszük, hogy amíg az egyik a verseny közepe táján, stratégiai szempontból fontos pillanatban hajtotta végre a manőverét, a másik az utolsó lehetséges pillanatban kockáztatott, és nyert. Ez mindenképpen tiszteletet parancsoló" – tette hozzá Dennis.
Räikkönen – aki beállította Alain Prost 1984-es és 1988-as csúcsát, hiszen hét versenyt nyert meg úgy, hogy nem ő lett a világbajnok – maga is többet mosolygott a szokásosnál, és nem tagadta, hogy büszke a diadalára. A 17. helyről rajtolva szinte folyamatosan a 16. pozícióból induló Alonso nyakában loholt, egymás után gyűrték le ellenfeleiket. A legnagyobb csatát a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel vívták, és bár autójuk sokkal jobb volt, mint a német Ferrarija, azért jelzésértékűnek is vehető, hogy Alonso kétszer, Räikkönen egyszer autózta körbe Schumit.
Ezen a futamon és ebben az idényben már nem ő volt a főszereplő. Talán már a 2006-os évad jár a fejében.
Kipufogógáz
Kimi Räikkönen: "Boldogabb vagyok, mint a többi győzelmem után, hiszen ezért valóban meg kellett dolgoznom. Biztosan azért vagyok elégedettebb, mert most harcoltam, és nem végig vezetve, simán nyertem."
Giancarlo Fisichella: "Nagyon nehéz futam volt, a biztonsági autó miatt nem tudtunk elszakadni a hátul rajtolóktól, majd a vége felé a legrosszabb helyen értem a lekörözöttek mögé, így Kimi hamar utolért. Nagyon gyors volt, megpróbáltam ugyan magam mögött tartani, de nem lehetett. Csalódott vagyok, de a csapat így is jó eredményt ért el."
Fernando Alonso: "Tudom, hogy a tizenhatodik helyről rajtoló pilóta szájából különlegesen hangzik, de csalódott vagyok a harmadik hely miatt. Előrébb is végezhettem volna, de Klient kétszer is el kellett engednem, miután egyszer levágtam a kanyart. Ezzel sok időt veszítettem, de a Michael Schumacher és Webber elleni csatáim kárpótoltak."
Michael Schumacher: "Ez a leggyengébb idényem a Ferrarinál. Jó csatázni az idény legjobbjaival, de sokkal jobban élvezném az egészet, ha versenyképes autóval tehetném."
Villeneuve és Szato: büntetve
Természetesen a McLaren számára nem alakult tökéletesen a Japán GP, Montoya ugyanis már az első körben kiesett a versenyből, miután a célegyenes előtti kanyarban kicsúszott, és a gumifalba csapódott. A kolumbiai az esetért Villeneuve-öt hibáztatta, akit éppen meg akart előzni, miközben kisodródott a pályáról. "Jacques hibázott a sikánban, aztán amikor jobbról akartam előzni, jobbra húzott, amikor pedig balról, akkor balra. Csakhogy ekkor már mellette voltam, és nem volt menekvés" – dühöngött Montoya. A kanadai azt mondta, nem látta Montoyát, de ezzel nemigen hatotta meg a versenybírókat, akik 25 másodperces büntetéssel sújtották. Szatót, a BAR japán sofőrjét a teljes eredménysorból törölték, miután megállapították, hogy a tizedik körben ő okozta az ütközést, amely miatt Trullinak fel kellett adnia a versenyt. "Takuma rendes srác, de az autóban megváltozik, nem használja az eszét, rengeteg balesetet okoz, és úgy tűnik, ezen nem képes változtatni. Ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül" – mondta Trulli, aki elárulta, már akkor tudta, hogy vége a versenyének, amikor meglátta a japánt a visszapillantó tükrében.
Számításaink szerint
Kimi=Barrichello
Räikkönen két örökranglistán is befogta Barrichellót. A brazilhoz hasonlóan ő is kilenc futamsikert, illetve tizenöt leggyorsabb kört számlál már. Ebben az évben a finn kilencedszer futotta meg a leggyorsabb kört, vagyis már Michael Schumacher 2004-es eredményét (tíz) ostromolja.
Csúcs ez a hatos fogat
Az idén egyszer sem álltak annyian az élen, mint Szuzukában. A legtöbb fordulót Fisichella töltötte az élen (27), rajta kívül még Ralf Schumacher (12), Räikkönen (6), Button (4), Michael Schumacher (3) és Coulthard (1) vezette a mezőnyt, azaz hatan váltották egymást az első pozícióban. Malajziában, Imolában, a Nürburgringen és Kanadában négy-négy pilóta állt az élen.
36 pontos "IQ"
Fentiekből kitűnik, Alonso "megbújt" a mezőnyben – csakúgy, mint az utóbbi időben általában. Az újdonsült világelső csupán két (!) kört töltött el az élen az elmúlt hat versenyen – Brazíliában vezetett az első és a második kör után –, ám intelligenciája, megbízhatósága révén 36 pontot szerzett. Másként: vasárnap sorozatban ötödször lett dobogós (három második, két harmadik hely).
Izgalmak a végén
A szuzukai volt a 25. olyan világbajnoki futam, amely az utolsó körben dőlt el. A lehető legjobb pillanatban élre vágó Räikkönen korábban kétszer járt pórul az utolsó fordulóban: a kaotikus 2003-as Brazil Nagydíjon épp Fisichella előzte meg, míg az idei európai GP-n Alonso nevetett a végén. A legnagyobb pechvogel Jack Brabham a maga három utolsó körben elveszített versenyével.
| 1. | K. Räikkönen | finn | McLaren-Mercedes | 1:29:02,212 óra |
| 2. | G. Fisichella | olasz | Renault | + 1,633 mp |
| 3. | F. Alonso | spanyol | Renault | + 17,456 |
| 4. | M. Webber | ausztrál | Williams-BMW | + 22,274 |
| 5. | J. Button | brit | BAR-Honda | + 29,507 |
| 6. | D. Coulthard | brit | Red Bull-Cosworth | + 31,601 |
| 7. | M. Schumacher | német | Ferrari | + 33,879 |
| 8. | R. Schumacher | német | Toyota | 40.0 |
| 9. | C. Klien | osztrák | Red Bull-Cosworth | + 51,925 |
| 10. | F. Massa | brazil | Sauber-Petronas | + 57,509 |
| 11. | R. Barrichello | brazil | Ferrari | + 1:00,600 perc |
| 12. | J. Villeneuve | kanadai | Sauber-Petronas | + 1:23,221 |
| 13. | T. Monteiro | portugál | Jordan-Toyota | + 1 kör |
| 14. | R. Doornbos | holland | Minardi-Cosworth | + 1 kör |
| 15. | N. Karthikeyan | indiai | Jordan-Toyota | + 1 kör |
| 16. | C. Albers | holland | Minardi-Cosworth | + 3 kör |
| K. Räikkönen | finn | McLaren-Mercedes | 1:31,540 |
| 10. kör | A. Pizzonia | brazil | Williams-BMW | vezetői hiba |
| 10. kör | J. Trulli | olasz | Toyota | baleset |
| 2. kör | J. Montoya | kolumbiai | McLaren-Mercedes | baleset |
| Verseny | Karosszéria | Motor | Rajthely |
| 2003, Malajzia | McLaren MP4-17D | Mercedes 3.0 V10 | 7 |
| 2004, Belguim | McLaren MP4-19B | Mercedes 3.0 V10 | 10 |
| 2005, Spanyolország | McLaren MP4-20 | Mercedes 3.0 V10 | 1 |
| 2005, Monaco | McLaren MP4-20 | Mercedes 3.0 V10 | 1 |
| 2005, Kanada | McLaren MP4-20 | Mercedes 3.0 V10 | 7 |
| 2005, Magyarország | McLaren MP4-20 | Mercedes 3.0 V10 | 4 |
| 2005, Törökország | McLaren MP4-20 | Mercedes 3.0 V10 | 1 |
| 2005, Belgium | McLaren MP4-20 | Mercedes 3.0 V10 | 2 |
| 2005, Japán | McLaren MP4-20 | Mercedes 3.0 V10 | 17 |
| A vb állása - konstruktőrök: | |
| 2. Renault | 176 pont |
| 1. McLaren Mercedes | 174 pont |
| 3. Ferrari | 100 pont |
| 4. Toyota | 82 pont |
| 5. Williams-BMW | 64 pont |
| 6. BAR-Honda | 37 pont |
| 7. Red Bull Racing | 30 pont |
| 8. Sauber-Petronas | 17 pont |
| 9. Jordan-Toyota"" | 12 pont |
| 10. Minardi-Cosworth" | 7 pont |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






