Népkerti partiból Grand Prix

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
Vágólapra másolva!
2005.10.07. 02:15
Címkék
Néhány évvel ezelőtt még a legelvakultabb salakmotor-szurkolók sem nagyon bíztak abban, hogy hazánk csatlakozhat a nagy sorozathoz, azaz a Grand Prix-szériához. Nos, jelen állás szerint 2007-ben a világ legjobb vaspapucsosai a GP keretein belül megmérkőznek egymással a Magyar Nagydíjon, amelynek Miskolc ad majd otthont.
A borsodi megyeszékhely városházáján a sajtótájékoztatóra érkező újságírók még látták távozni a Grand Prix három meghatározó alakját, a versenysorozat jogait birtokló konzorcium, a Benfield Sports International (BSI) két vezetőjét, az ügyvezető igazgató John Postlethwaite-ot, a marketingigazgató Paul Bellamyt, illetve a Grand Prix versenyigazgatóját, Ole Olsent. Mint utóbb kiderült, a salakosvezérek úgy nyilatkoztak, most dolgozni jöttek Magyarországra, de amint megkötik a szerződést, készséggel állnak a nyilvánosság elé.Szerencsére Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke, illetve Fedor Vilmos, Miskolc város alpolgármestere már nem volt ennyire titokzatos.Kiderült, hogy már a nyáron felvették a kapcsolatot az illetékesekkel, s a mostani látogatásuknak már az volt a célja, hogy eldöntsék, elképzelhetőnek tartanak-e egy Magyar Nagydíjat Borsodban. A pályabejárások alkalmával Olsenék elvetették a diósgyőri futballstadion lehetőségét, a vendégek a Speedway Arénát részesítették előnyben, de csakis akkor, ha a szervezők átalakítják. Az igények szerint a népkerti létesítménynek 13-15 ezer szurkolót kell befogadnia, kulturált körülmények között. Elismerem, a stadion jelenlegi állapota nem teszi lehetővé a Grand Prix rendezését, de elég lesz az az egy év, amelyet a felújításra kaptunk. Most már csak rajtunk múlik, hogy 2007-ben lesz-e Magyar Nagydíj" - mondta Jacsó.Olsenék elárulták, eddig öt országba invitálták őket helyszínt nézni, de egyik sem felelt meg a BSI feltételeinek, viszont Miskolc elnyerte a tetszésüket.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid csütörtökön bemutatja argentin csodagyerekét – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
27 perce

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
28 perce

Hét év börtönbüntetést kapott drogcsempészet miatt a korábbi holland bajnok futballista

Minden más foci
34 perce

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
44 perce

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
1 órája

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
1 órája

„Nem öröm, de nem is tragédia” – Golovin Vlagyimir a nyári utánpótlás-világversenyekről

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik