UTE: sikeres tanulóévnyitó

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2005.09.23. 05:45
Címkék
Alig húzta be maga mögött az ajtót a nyár, a hét végén két mérkőzéssel elkezdődik a hokiidény: szombaton az UTE-Ljubljana összecsapással rajtol az Interliga, vasárnap pedig az Alba Volán--Nové Zámky találkozóval a Borsodi Liga első meccsét is megrendezik. Mi viszont addig sem tudunk várni, ezért a Nemzeti Sport a három honi élcsapat, az Alba Volán-FeVita, a DAC-Invitel és az UTE részvételével megrendezte az előidényt.
Az 5-2-es Volán sikerrel záruló Alba-UTE meccs után most az újpestieket és a dunaújvárosiakat engedtük egymásnak: a csapatok egy-egy sztárjátékosa mond védőbeszédet saját együttese mellett, a Nemzeti Sport pedig a döntőbíró szerepét vállalta magára. Lássuk hát, milyen eredménnyel zárult a hét gólig” tartó UTE-DAC összecsapás!
Horváth András (UTE)
Horváth András (UTE)
Horváth András (UTE)
Horváth András (UTE)
Horváth András (UTE)
Horváth András (UTE)
Horváth András (UTE)

Kapusposzt: Bernei Gergely révén a legutóbbi évadot végigvédő, stabil kapusa van a csapatnak, úgyhogy kapusposzton jól állunk.”

Védekezés: Sok a fiatal, tapasztalatlan védőnk, a rutinosabb játékosokkal kiegészülve viszont kifejezetten jó hátvédsort alkothatnak.”

Támadás: Több jó csatárunk riogatja az ellenfél kapusát, egy-egy villanással képesek eldönteni a meccsek sorsát. Sok újpesti gólra számítok.”

Légiósok: Szlovák hokisainkra nem lehet panasz. Rutinosak, motiváltak, egymaguk megnyerhetnek egy-egy találkozót. Van szerencsém négyükkel egy sorban játszani, bátran állíthatom: nagyon jók!”

Borsodi Liga-esélyek: Általános újpesti vélekedés: döntőbe várjuk az Újpestet. Invesztáltak a csapatba, a körülmények ideálisak, bízom benne, hogy ezt jó játékkal háláljuk meg. A hosszú távú célok ellenére remélem, már most az aranyért játszunk.”

Interliga-esélyek: Ahogy Ladányi már említette: ez a tanulóév. Biztosan lesznek olyan meccsek, amelyeket feláldozunk a jobb bajnoki szereplés érdekében. Ha elkapjuk a fonalat, elcsíphetjük a bronzérmet, a realitás azonban azt mondatja, az első évben a negyedik-ötödik helyre érhetünk oda.”

Magyar Kupa-esélyek: Lutri. Az elődöntő sorsolása sok mindent eldönt. A finálé éppúgy benne van a pakliban, mint az esetleges negyedik hely. Természetesen az előbbi a cél!”


Tokaji Viktor (DAC)
Tokaji Viktor (DAC)
Tokaji Viktor (DAC)
Tokaji Viktor (DAC-Invitel)

Kapusposzt: Ferjo rutinos, megbízható, jó kapus, csere tekintetében viszont már melegebb a helyzet…”

Védekezés: Egyértelműen gyengültünk a legutóbbi idényhez képest - különösen Balu távozása nagy veszteség -, a sok fiatalnak időre van szüksége, míg felveszi a ritmust. Mindazonáltal maximálisan megbízunk bennünk.”

Támadás: Ladányi Balázs eligazolása érzékenyen érinti a támadószekciót. Így jobban megoszlik a teher, minden csatárnak ki kell vennie részét a góllövésből.”

Légiósok: Fiatal svéd játékosaink rendkívül motiváltak, bizonyítani akarják tehetségüket, úgyhogy nem lehet panaszunk.”

Borsodi Liga-esélyek: Kiegyensúlyozott a sorozat, sok függ attól, hogy szezon közben ki miképp tudja majd pótolni az esetleges sérültjeit. Bízunk abban, hogy kellemesen meglepjük a közönségünket, és végre visszahozzuk az aranyat Újvárosba!”

Interliga-esélyek: Csapatunk jelentős része tisztában van az Interliga nehézségeivel, a fiatalok pedig, biztos vagyok benne, idővel felveszik a ritmust. Hoszszú, kemény sorozat, amelyben sok függ a szlovén és horvát ellenfeleknél bekövetkező változásoktól. A dobogóra odaérhetünk. ”

Magyar Kupa-esélyek: Sorsolásfüggő, de azt bátran elárulhatom, a serleg elhódítása a célunk!”

Az állás
1. Alba11--5-22
2. UTE21-16-82
3. DAC1--13-40
---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Akkora bombagóllal zárta a kiütést a Seattle, hogy a háló se rezdült

Minden más foci
6 perce

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
40 perce

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
1 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
1 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
1 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
1 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
1 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik