Kerékpár: nincs bizonyíték Armstrong-ügyben

2005.09.09. 18:24
Címkék
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) nem találta bizonyítottnak a francia LEquipe-ben megfogalmazott vádakat, miszerint az amerikai Lance Armstrong (képünkön) 1999-ben levett vizeletmintájában doppinglistán lévő szereket mutattak ki.
Armstrong elköszönt, de lehet, hogy visszatér (fotó: Reuters)
Armstrong elköszönt, de lehet, hogy visszatér (fotó: Reuters)
Armstrong elköszönt, de lehet, hogy visszatér (fotó: Reuters)
Armstrong elköszönt, de lehet, hogy visszatér (fotó: Reuters)
Armstrong elköszönt, de lehet, hogy visszatér (fotó: Reuters)
Armstrong elköszönt, de lehet, hogy visszatér (fotó: Reuters)

A francia lapnál azzal érveltek, hogy az eritropoetint (ismertebb nevén EPO-t) akkor még nem, azóta viszont már ki tudják mutatni a jóval fejlettebb és eredményesebb vizsgálati módszereknek köszönhetően.

Az ügy már csak azért is tartogatott érdekes fordulatokat, hiszen a laboratórium vezetője, ahol a mintákat tárolják, már az ügy napvilágra kerülését követően kijelentette: nem lehet személy szerint beazonosítani, kinek a mintájáról van szó, hiszen azokat nem név, hanem kód szerint rendszerezték és arról nem rendelkeznek nyilvántartással, hogy melyik kód kihez is tartozik.

A Tour de France hétszeres győztese betegségét követően 1999-ben aratta első győzelemét a Francia kerékpáros körversenyen, amelyet még további hat követett.

Legutóbb az idei versenyt is magabiztosan nyerte, majd ahogy azt a tavasszal bejelentette, visszavonult.

Ám a mostani ügy napvilágra kerülését és lebegtetését követően a végig ártatlanságát bizonygató Armstrong edzésre jelentkezett csapatánál, az amerikai Discorvery Channelnél, ahol örömmel fogadták, hiszen még nem töltötték be a helyét.

Egyelőre annyi tűnik biztosnak: decembertől edzésbe áll, de hogy versenyen is rajthoz áll a 2006-s szezonban, esetleg megpróbálja nyolcadik győzelmét is bezsebelni a Tour de France-on, a világ legismertebb országúti kerékpáros körversenyén, arról még nem született végső döntés, bár az érintett nem tartja elképzelhetetlenek akár ezt sem.
Legfrissebb hírek

F1, Miami Nagydíj, sprintidőmérő

F1
7 perce

Jelentős mérföldkövet ért el a Török körön az MBH

Kerékpár
40 perce

Legyőzte a címvédő FCSB-t, hatalmas lépést tett a biztos bennmaradás felé a Csíkszereda

Minden más foci
47 perce

A Real Madrid fiataljai bejárták a Puskás Múzeumot

Minden más foci
1 órája

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
2 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik