Spanyolország: Morientes helyett Torres

2005.09.07. 11:34
Címkék
A spanyol labdarúgó-válogatott ma este Madridban a szerb-montenegrói csapat ellen játszik világbajnoki selejtező-mérkőzést az Európai zóna hetedik csoportjában.

Az eddig igen haloványan szereplő házigazdáknak mindenképpen nyerniük kell, ellenkező esetben nagy valószínűséggel nem végeznek a csoport élén.

Tervezett kezdőcsapatok

Spanyolország:
Iker Casillas - Míchel Salgado, Puyol, Marchena, Del Horno - Joaquín, Xabi Alonso, Xavi, Vicente – Raúl, Fernando Torres

Szerbia és Montenegró: Jevrics - Gavrancics, Vidics, Krstajics, Dragutinovics - Sztankovics, Duljaj, Djordjevics, Ilics, Koroman vagy Vukics – Kezman
A szakmai kihívás mellett a spanyoloknak közönségüket is vissza kell hódítaniuk, amely az utóbbi időben látott eredménytelenséget követően előbb türelmét, majd bizalmát is elveszítette a válogatott irányában.

Ennek megfelelőn Luis Aragonésnek, a spanyol szövetségi kapitánynak a legerősebb összeállításban kell pályára küldeni csapatát, itt most szó sincs a fiatalok beépítéséről vagy éppen a vb-n(?) kiegészítő szerephez jutó játékosok kipróbálásáról.

Egy helyen mégis kénytelen változtatni elképzelt legerősebb kezdőcsapatán a spanyol szakember: a Liverpool spanyol légiósa Fernando Morientes megsérült az utolsó edzésen.

Így viszont Raúl mellett a spanyol futball egyik nagy ígérete, egy másik Fernando, az Atlético Madrid csapatkapitánya, Torres (képünkön) lesz a másik csatár

Erre mondják: minőségi csere.

A találkozót az angol Graham Pool játékvezető közreműködésével 22:00 órás kezdéssel a madridi Vicente Calderón-stadionban rendezik. A vb-mérkőzést élőben közvetíti a magyar háztartások többségében a műholdaknak és a kábeleknek köszönhetően fogható TVE, a spanyol állami televízió.

Az NSO ajánlja:

Világbajnoki selejtezők, 2006

Szurkolói szoftverek

Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők

Az összes eredmény, tabella, menetrend: Dél-amerikai selejtezők

Afrikai zóna: eredmények, menetrend
CONCACAF-zóna: eredmények, menetrend
Ázsiai zóna: eredmények, menetrend
Óceániai zóna: eredmények, menetrend

Futball-lexikon

Európa-bajnokság 2004
Copa América 2004
Afrikai Nemzetek Kupája 2004
Ázsia-bajnokság 2004
Legfrissebb hírek

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
14 perce

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
25 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
40 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik