
Cristiano Ronaldo (balra) édesapja halála dacára játszott, és ponthoz segítette a portugálokat

Cristiano Ronaldo (balra) édesapja halála dacára játszott, és ponthoz segítette a portugálokat
Pedig az oroszok erősen bíztak abban, hogy Moszkvában megfogják az éllovast, és ennek jegyében kezdték a találkozójukat. Ricardo kapusnak már a hetedik percben ártalmatlanítania kellett egy orosz szólót, a 16.-ban pedig jött az első bomba is, de a kapus a bal felső sarok elől kipiszkálta a labdát. A portugálok Maniche lövésével jelezték ébredezésüket, majd unalmas mezőnyjátékot követően, a félidő hajrájában váratlanul emberelőnybe kerültek. Szmertyin négy percen belül Cristiano Ronaldót, majd Costinhát is sárga lapot érően bántotta, ennyi pedig elég volt a levonulási parancshoz.
Miként ahhoz is, hogy a portugálok a fordulás után feljebb tolják vonalaikat, és többször is közel kerüljenek a győztes gól megszerzéséhez. Pauleta mindjárt az elején kilépett egy remek Figo-indítással, de éles szögből csúnyán fölélőtt, majd Cristiano Ronaldo labdáját ütötte ki ügygyel-bajjal Akinfejev, a rohamot pedig Pauleta kézzel kapura tett - és sárga lapot "jövedelmező" - próbálkozása zárta le. Az utolsó negyedórát már nem igazán hajtotta meg az ibériai tizenegy, hiszen neki a döntetlen is bőven elég volt a továbbjutás gyakorlati eldöntéséhez.
Pláne azok fényében, hogy a szlovákoknak nem sikerült győzelemmel zárniuk a rigai túrájukat. Bár a hétvégén még a vb-rendező németeket 2-0-ra legyőző vendégek Vittek révén előnybe kerültek, a második félidőben feljöttek a lettek, és pontszerzésükkel biztossá tették, hogy mindenképpen ki-ki mérkőzés lesz a szlovák-orosz ütközet.
OROSZORSZÁG - PORTUGÁLIA 0-0
Moszkva
V: Merk (német). K: Szmertyin (44.)
OROSZORSZÁG: Akinfejev - V. Berezuckij, Ignasevics, A. Berezuckij - Szennyikov, Biljaletgyinov, Aldonyin, Izmajlov (Szemak, 74.), Szmertyin - Arsavin (Anjukov, 88.), Kerzsakov
PORTUGÁLIA: Ricardo - Paulo Ferreira, Ricardo Carvalho, Jorge Andrade, Nuno Valente - Costinha, Maniche (Joao Moutinho, 83.) - Figo, Deco (Simao Sabrosa, 76.), Cristiano Ronaldo - Pauleta (Hélder Postiga, 68.)
LETTORSZÁG - SZLOVÁKIA 1-1 (0-1)
Riga
V: Plautz (osztrák). G: Laizans (74.), ill. Vittek (34.)
LETTORSZÁG: Kolinko - Korablovs (Zavoronkovs, 24.), Isakovs, Zakresevskis, Zirnis, Astafjevs, Bleidelis, Laizans, Rubins, Rimkus (Moroz, 71.), Verpakovskis
SZLOVÁKIA: Contofalsky - Had, Kratochvil, Skrtel, Valachovic (Varga, 86.), Zabavník, Gresko, Karhan, Holosko (Kisel, 77.), Mintál (Hlinka, 65.), Vittek
LIECHTENSTEIN - LUXEMBURG 3-0 (1-0)
Vaduz
V: Skomina (szlovén). G: M. Frick (38.), Fisher (77.), T. Beck (90.)
Cristiano Ronaldo gyásza
Cristiano Ronaldo annak ellenére a portugál válogatottal maradt Moszkvában, hogy édesapja hosszú betegség után kedden elhunyt. "Azonnal közölte velünk, hogy mindenképpen a csapattal marad. Az egész gárda együttérez vele" - nyilatkozta Armando Carvalho, a Portugál Labdarúgó-szövetség alelnöke. Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány azt mondta, hogy eredetileg a kezdőcsapatba jelölte volna a Manchester United 20 éves középpályását, de a tragédia miatt Ronaldóra bízta annak eldöntését, hogy egyáltalán pályára lép-e. A támadó végül vállalta a játékot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







